Meghalt Létay Vera Balázs Béla-díjas filmkritikus, a dramaturg.

Megjárta a szamárlétrát a Filmvilágnál

A Magyar Filmművészek Szövetsége tájékoztatása szerint az alkotót életének 85. évében, vasárnap hajnalban érte a halál.

Létay 1952 és 1957 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult dramaturgiát. 1957 és 1961 között a Mafilmnél dolgozott, 1961-től a Filmvilág munkatársa, szerkesztője, 1979-től 2010-ig főszerkesztője volt – olvasható a közleményben.

Nem temetőben helyezik örök nyugalomra

Mint írják, elismerései, kitüntetései közé tartozik többek között a Balázs Béla-díj (1986) és az Aranytoll (2004). Főbb művei közé sorolható az 1972-ben megjelent, tanulmányokat tartalmazó Igent és nemet mondani; az 1976-ban napvilágot látott színikritikákat tartalmazó Komédia; és társszerzője volt a 2006-ban megjelent Makk Károly című műnek.

Meghalt Fekete György belsőépítész, a nemzet művésze

Fekete Györgyöt szerdán érte a halál, az MMA közölte: mély fájdalommal gyászolja és saját halottjának tekinti, tudatta a Magyar Művészeti Akadémia az MTI-vel. Az összegzés felidézi, hogy Fekete több évtizeden átívelő, rendkívül gazdag alkotói életműve mellett aktív kulturális közéleti tevékenységet vállalva dolgozott, és az MMA elnökeként, majd tiszteletbeli elnökeként a hazai kulturális élet gazdagítását szolgálta.

Létay temetésének nincs kitűzött időpontja, mivel végakarata szerint hamvait nem temetőben helyezik majd örök nyugalomra – áll az összegzésben.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.