Meghalt Marie Fredriksson

61 éves korában elhunyt Marie Fredriksson, a Roxette énekesnője.

Marie Fredriksson énekesnőt a 2000-es évek elején műtötték agydaganata miatt, viszont soha nem épült fel teljesen a betegségből. 2016-ban, orvosai tanácsára a színpadtól is elbúcsúzott, előtte még azért lenyomott egy turnét, amivel Budapestre is eljutott. Fredriksson már a Roxette megalapítása előtt is ismert énekesnő volt.

A Roxette énekesnője, Marie Fredriksson / Fotó: Getty Images

Az első Roxette-lemezig már két szólóalbuma is megjelent, és azután sem hagyott fel az önálló munkával, miután a Roxette az egyik legsikeresebb svéd zenekar lett a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején. Marie Fredriksson és zenekara It must have been love dala a Micsoda nő! filmben is felcsendül. De a nevük nem csak az imént említett számmal, hanem a Listen to your hearttal is összefonódott.

Hollywood örök fiatal sármőre, Richard Gere 70 éves

A ma hetvenéves Richard Gere Philadelphiában született, és egy New York melletti farmon, szigorú metodista szellemben nevelkedett négy testvérével együtt. Korán megmutatkozott zenei tehetsége, az egyetemre sportösztöndíjjal került. Filozófiai tanulmányait félbehagyva két év után zenésznek, majd színésznek állt, de az áhított siker sokáig elkerülte.

Olyannyira, hogy a magyar politikai életet is meghatározta; a Fidesz az 1990-es alapítása utáni kampányvideója és annak szlogenje erre rezonál: “Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre!” Ezt egyébként a 2018-as kampányidőszakban újfent elővette a párt.

Roxette – Listen To Your Heart (Official Music Video)

Official Music Video for Roxette – Listen To Your Heart (1988)

Betegsége 2002-ben több évre megakasztotta a munkában, de 2004-től újra kreatív volt. Két szólólemezt is kiadott, mielőtt 2008-ban visszatért a színpadra is, és ismét dolgozni kezdett a Roxette-tel.

Roxette – It Must Have Been Love (Official Music Video)

Official music video for Roxette – “It Must Have Been Love” from the movie ‘Pretty Woman’ (1990)

A duó utolsó lemeze 2016-ban jelent meg, azóta lényegében nem történt semmi a csapattal az újrakiadásokon kívül, bár a feloszlást soha nem jelentették be.

Kezdőlap > Design > BRÉKING > Hallgatom > Meghalt Marie Fredriksson
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: pinterest

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból