Meghalt Peter Green, a Fleetwood Mac együttes legendás gitárosa és társalapítója.

A Rock and Roll Hírességeinek Csarnoka tagja

Meghalt Peter Green, a Fleetwood Mac zenekar alapítója, írja a BBC. A 73 éves zenész halálát szombaton közleményben jelentette be a családja. A brit blues rock-gitáros és dalszerző a Fleetwood Mac együttes további nyolc tagjával együtt 1998-ban került be a Rock and Roll Hírességeinek Csarnokába. Az együttes leghíresebb dalai közé tartozik az Albatross és a Black Magic Woman.

Meghalt Peter Green Fleetwood Zenekar
Peter Green Gitáros (Jobbra) És John Mcvie Basszusgitáros (Balra), A Fleetwood Mac Brit Zenekar Tagjai A Londoni Royal Albert Hallban, Próbán 1969. Április 22-Én / Fotó: Michael Putland / Getty Images

Peter Green 1946-ban született Londonban, zsidó munkás családban. Gyermekkorától vonzotta a zene, nagy rajongója volt az olyan amerikai blues-zenészeknek, mint B. B. King és Muddy Waters. 11 évesen kezdett gitározni, és 15 évesen már professzionális színvonalon játszott a hangszeren. Egy instrumentális bandával, Peter B. Looners együttesével állt először színpadra, majd a Bluesbakers együttesben vette át példaképe, Eric Clapton helyét.

Az Albatross-szal lettek ismertek

Green a Bluesbakers tagjaival és John McVie-vel együtt alakította meg a Fleetwood Mac együttest 1967-ben Londonban.

Az Albatross című szám, amelyet Green komponált, a banda első nagy sikere lett 1968-69-ben, és rögtön a brit zenei szcéna élvonalába repítette őket. A gyors sikernek azonban megvolt az ára, Green a médiafelhajtástól kábítószerrel próbált menekülni.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A legrosszabb, ami életemben történt velem a drogozás, a legjobb pedig, amikor a toplista csúcsára értünk [/perfectpullquote]

– idézte fel később.

Fleetwood Mac-Albatros

Oldie von 1969 der britisch-amerikanischen Rockband

Green 1970-ben vált meg az együttestől a kábítószerek okozta skizofréniája miatt. Hosszú ideig kezelték mentális problémái miatt. A hetvenes években szinte teljesen eltűnt a zenei életből, mint erről később elmondta: sokáig élt az utcán és egy izraeli kibucban.
A Fleetwood Mac új felállásban közben újabb sikereket ért el, Rumours című 1977-es albumukból világszerte több mint 40 millió példány fogyott.

Green szólóban folytatta pályafutását, majd 1996-ban egy új együttessel futott be ismét igazán. A Peter Green Splinter Groupnak számos lemeze jelent meg, míg 2004-ben fel nem oszlottak.

A szakértők már életében a blues igazi legendájának tartották, az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb hatású gitárosaként beszéltek róla.

Néhány napja Peter Smith, a Cardiacs zenekar, egy másik brit legenda hunyt el.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.