81 éves korában meghalt Phil Spector zenei producer, akit minden idők egyik legnagyobb hatású popzenei producereként tartanak számon.

Szombaton vesztette életét

A producer halálát hivatalosan is megerősítették, sajtóértesülések szerint a háttérben koronavírusos megbetegedés állt, írja a BBC.

meghalt phil spector zenei producer borton gyilkossag
Phil Spector zenei prodicer a 2005-ös, Los Angeles-i tárgyalásán / Fotó: Damian Dovarganes / AP

Spectort egy hónapja diagnosztizálták a betegséggel, és az állapota miatt kórházba is szállították. Sikerült stabilizálni az állapotát annyira, hogy visszavigyék a börtönbe, de itt újra romlott az állapota, és hiába vitték kórházba megint, szombaton életét vesztette.

Mint ismert, 2009 óta börtönben ült Lana Clarkson színésznő meggyilkolása miatt, amelyért 19 évet kapott. Clarksont 2003-ban ölte meg.

Spector igyekezett mindig egyedi lenni

Phil Spector karrierje csúcsán, a hatvanas évek első felében több mint huszonöt top 40-es sláger producere, szerzője vagy társszerzője volt. Spector a zeneiparban először nem csak producerként, hanem kreatív igazgatóként is tevékenykedett, és abban is egyedinek számított, hogy korábban sosem látott kontrollja volt a hangfelvételi munka minden egyes fázisában.

Kapcsolódó cikk

Spectornak nagy szerepe volt az art rock fejlődésében, és olyan műfajok felemelkedését inspirálta, mint a dreampop,a shoegaze és a noise. Ez utóbbit főleg az általa kifejlesztett hangrögzítési formulának, az ún. „wall of soundnak” köszönhette, amely szokatlanul sok, és sokféle hangszerrel operálva a megszokottnál jóval zajosabb, grandiózusabb, túlvezérelt hangzáshoz vezetett. 

Ezt a hangzást később többek közt Bruce Springsteen és a Beach Boys is magáévá tette.

Grammy-díjas dal producere volt Phil Spector

A producer híres zenekarai közé tartozott az 1960-as években a The Ronettes és a The Crystals, később pedig ugyanilyen sikeresen dolgozott együtt olyan előadókkal, mint Ike és Tina Turner, John Lennon vagy a Ramones. Ő volt a The Beatles 1970-es Let It Be című albumának, illetve George Harrison és barátai Grammy-díjas The Concert for Bangladesh című 1971-es koncertlemezének producere is. 

Spectort 1989-ben beiktatták a Rock and Roll Dicsőségek Csarnokába, 1997-ben pedig a Dalszerzők Dicsőségek Csarnokába is.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet