Hetvenöt éves korában elhunyt Sir Roger Scruton, a kortárs brit konzervatív filozófia egyik legismertebb, nagy életművet a háta mögött hagyó képviselője.

Tavaly óta küzdött a rákkal

Roger Scruton tavaly jelentette be, hogy rákkal küzd. Felesége, két gyereke és két testvére gyászolja a január 12-én, vasárnap elhunyt filozófust, írja a BBC.

Roger Vernon Scruton 1944. február 27-én született az angliai Lincolnshire-ben. Szülei bár keresztény neveltetést kaptak, de inkább csak humanistának mondták magukat, így a vallás nem volt náluk meghatározó. Scruton viszonya nehéz volt apjával, erről később többször is írt. High Wycombe-ban végezte el a gimnáziumot, ahol különösen matematikából, fizikából és kémiából jeleskedett. Eredményei miatt a Cambridge-i Jesus College-ba vették fel, ahol természettudományokat tanult. Nem sokáig, fél év után ki is rúgták, miután az iskola színpadát egy előadás során, ráadásul egy félmeztelen lány jelenlétében lángra lobbantották. Édesapja viszont nem emiatt, hanem már a Cambridge-i felvételi miatt sem szólt hozzá többé.

Meghalt Roger Scruton Scaled
Sir Roger Scruton / Fotó: Getty Images

Végül filozófiából diplomázott 1965-ben, majd franciaországi egyetemeken kezdett tanítani. Itt ismerkedett meg első feleségével, Danielle Laffitte-tel. A PhD tanulmányait már ismét a Jesus College-ben kezdte meg, és a Cambridge-i Peterhouse kutatója lett 1969 és 1971 között. 1968 májusában testközelből figyelte meg a francia diáktüntetéseket, a tiltakozások viszont csak feldühítették és elkeserítették. Konzervativizmusának első megnyilatkozásai tehetőek erre az időszakra.

Orbán Viktorral jó viszonyt ápolt

Művészet és képzelet című doktori disszertációját 1973-ban védte meg, a dolgozat pedig első, egy évvel később megjelenő könyvének szolgált alapjául. Az építészet esztétikájával kezdett foglalkozni, ami szerinte mindig is sajátos helyzetben állt a művészetfilozófiával, illetve a klasszikus esztétikával. Az építészet esztétikája című kötete 1979-ben jelent meg, ezt követően pedig a Birkbeck College-ban tanított filozófiát.

Elmondása szerint itt ő volt az egyetlen konzervatív, leszámítva azt a nőt, aki az ételt szolgálta fel az intézmény társalgószobájában.

Konzervatív elköteleződése már ekkor gondot okozott neki egyetemi előmenetelét illetően, viszont meg is alapozta hírnevét, későbbi – jobboldalon való – elismertségét. 1980-ban megírta A konzervativizmus jelentése című kötetet, ami még nagyobb vitát váltott ki, az inkább baloldali elköteleződésű akadémikusok pedig igyekeztek őt körön kívül tudni.

Bob Dylan fia készített dokumentumfilmet Soros Györgyről

A sokak által démonizált Soros György az egyik legkevésbé értett személy a jelenkori események színpadán. Jesse Dylan Soros című dokumentumfilmje igyekszik jobban megismerni az ellentmondásos figurát, interjút készített a milliárdossal, néhány csodálójával és az őt kritizálókkal egyaránt. A dokumentumfilm olyan személyeket szólaltat meg, mint Stephen Bannon vagy a Fox News házigazdája, Tucker Carlson, akik kifejtik negatív véleményeiket Sorossal kapcsolatban.

Ez a fajta büszke kívülállás, be nem hódolás később is meghatározta Scruton pályáját, aki még az utóbbi években is vihart tudott kavarni egyes nyilatkozataival. A brit építésügyi minisztérium bizottságából például azt követően tették ki tavaly, hogy Soros György magyarországi birodalmáról beszélt, és megvédte Orbán Viktort a bírálatoktól. Kijelentéseit Scruton nem volt hajlandó visszavonni, Theresa May akkori kormányfő pedig elhatárolódott tőle. Később viszont a New Statesman azt közölte, rosszul idézte Scruton szavait, a filozófust pedig visszavették a bizottságba. Orbán Viktorral egyébként régóta baráti viszonyt ápolt, egy hónappal ezelőtt pedig a miniszterelnök Londonban tüntette ki a filozófust. Utóbbi ott már kerekesszékben jelent meg. Fél évvel korábban számolt be róla, hogy rákja van, a betegség pedig végül erősebbnek bizonyult.

Meződazdasági tanácsadó céget is alapított

Sir Roger Scrutonnak pályája során több mint ötven könyve jelent meg, és tagja volt egy sor tudományos szervezetnek, például a Brit Akadémiának. Az építészet esztétikája mellett foglalkoztatta a bor filozófiája, könyvei jelentek meg Szexuális vágy és A zene esztétikája címmel, néhány éve pedig a konzervatív zöld filozófiát alapozta meg.

2001 és 2009 között a New Statesmanben írt rendszeresen a borról, Iszom, tehát vagyok című kötete pedig 2009-ben jelent meg. Még operákat is jegyzett, 2005-ben például Violet címmel.

A dohányzásról is többet írt, bár kritika érte azért, hogy eközben pénzt fogadott el a füstölés népszerűsítéséért a Japan Tobacco Internationaltől. Könyvet jelentetett meg az anglikán egyházról is, a hit fontos volt számára. A vallásosság mellett érvelt, úgy vélve, hogy történelmünkben példátlan az a fajta szekularizáció, ami a kortárs Európára jellemző.

No Title

RIP Sir Roger Scruton. We have lost the greatest modern conservative thinker – who not only had the guts to say what he thought but said it beautifully.

Részt vett a konzervatív The Salisbury Review megalapításában, majd közel húsz évig a lap szerkesztője volt. Elmondása szerint konkrétan ez az újság volt az, ami betett a brit akadémiai karrierjének. A nyolcvanas években heti jegyzetei jelentek meg a The Times-ban. Az esszékötetek mellett több regényt írt, és még mezőgazdasági tanácsadó céget is alapított. Első feleségétől 1979-ben vált el, 1996-ban pedig elvette Sophie Jeffreys építészettörténészt. Tőle született két gyereke 1998-ban és 2000-ben.

A nyolcvanas években szerepet vállalt a kelet-európai kommunista államok földalatti akadémiai hálózatának kiépítésében. Erőfeszítéseiért 1998-ban elnyerte a Cseh Köztársaság érdemérmét, 2016-ban pedig filozófiai és közoktatási eredményeiért lovaggá ütötték.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.