Életének 89. évében meghalt Rolf Hochhuth német drámaíró, A katonák és A helytartó szerzője.

A helytartó hozta el számára az ismertséget

A halálhírt a kiadója tudatta – írja az Origo a France24 cikkére hivatkozva. Rolf Hochhuth az 1963-ban bemutatott A helytartó című drámájával lett ismert, amiben a katolikus egyház felelősségét veti fel a holokauszt idején. E szerint XII. Piusz pápa tudott a zsidók tömeges legyilkolásáról, de nem tett semmit, hogy azt megakadályozza. A darabot botrány követte, sokan vallásgyalázással vádolták az írót.

Meghalt Rolf Hochhuth Dramairo A Katonak A Helytarto
Rolf Hochhuth Drámaíró / Fotó: Hendrik Schmidt

A darabból 2002-ben Costa-Gavras francia-görög rendező készített filmet, amit Ámen címen mutattak be. A film szintén a katolikus egyház erkölcsi felelősségét firtatja. A művek túl azon, hogy vitát generáltak, lehetőséget adtak arra is, hogy párbeszédet indítsanak Németországban az egyház náci Németországban betöltött szerepéről.

Kritizálta a német városok értelmetlen elpusztítását

A holokausztot sohasem szabad elfelejteni és megbocsájtani – mondta egyszer a német drámaíró.

Rolf Hochhuth könyvkereskedőnek tanult, ezután kiadói lektorként dolgozott. Kisepikai munkák után írta meg A helytartó című dokumentarista drámáját, ami azonnal világhírűvé és világrangúvá tette. A katonák (1967) című műve a német városok értelmetlen elpusztítását kritizálja, amit Winston Churchill felelősségének tart.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.