Megkezdődött a visszaszámlálás: még 15-t kell aludni

Contextus

Contextus

Már korábban örömmel értesítettük olvasóinkat, hogy a Foals nevű együttes Magyarországra látogat. Augusztus elsejétől pedig elkezdődik a visszaszámlálás a rajongóknak, mi pedig emlékeztetünk titeket erre.

Nem is olyan régen, 2015-ben már jártak nálunk a srácok, ahol az egyik legszimpatikusabb és legjobb koncertet adó zenekar volt. Nem véletlen, hiszen van tapasztalatuk benne: 2015-ben az egyik legjelentősebb zenei magazinban az év koncertzenekarának választották meg a Foals-t.

Az élő fellépésre pedig rettenetesen büszke az együttes is, több interjúban is elmondták, hogy nem használnak például előre felvett alapokat, minden hang a színpadon születik meg a koncertjük alatt.

A tavalyi voltos koncertet én ugyan kihagytam, de többen is azt mondták, nemcsak fesztivál, hanem az egész fesztiválszezon legjobb bulija volt.

Azon a bizonyos Sziget-koncerten becsúszott a legdurvább baki, ami fesztiválon megtörténhet: elszállt a Nagyszínpad. Ilyet hosszú évekkel ezelőtt lehetett már egyszer a Szigeten, akkor a pletyka szerint egy ügyeskedő kínai büfésnek sikerült átvágnia egy főkábelt a standja alatt, ami a mostani A38 sátorral szemben állt. A sztori úgy volt teljes, hogy ezért rögtön tíz millióra vágták meg őket, de természetesen ebből mindent fenntartásokkal kell kezelni.

A frontember Yannis Philippakis úgy engedte el ebben a pillanatban a gitárját, hogy azt hittem, ezzel vége is a koncertnek, a Foals bejelenti, hogy soha többet nem jön Magyarországra, sőt fel is oszlanak. De hoppá, nem a világ egyik legjobb koncertzenekaráról lenne szó, ha nem tudtak volna profin visszatérni. Pontosan onnan folytatták két perccel később a számot, ahol az megszakadt, és úgy rákapcsoltak, hogy egy dallal később már ott tartott a buli, mintha le se kellett volna állnia.

Ám idén a Budapest Parkot veszi célba a zenekar. Mi pedig már alig várjuk!

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2016. – augusztus – 17. – 18 óra

Helyszín: Budapest Park

Jegyár: Early bird: 5. 999 HUF – 08. 01-ig: 6. 999 HUF – 08. 02-től és a helyszínen: 7. 999 HUF – Terasz-jegy: 14. 999 HUF (A Terasz-jeggyel jogosult vagy belépni a VIP bejáratán. A Teraszokról exkluzív helyről élvezheted a koncertet, s az azt követő bulit is.

Kezdőlap > Uncategorized > Megkezdődött a visszaszámlálás: még 15-t kell aludni
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: pinterest

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból