A koronavírus-járvány miatt májusban elhalasztott 73. cannes-i fesztivált október végén egy, a szokásosnál kisebb és rövidebb formában mégis megrendezik a Croisette-en. A Cinéfondation Programban Beleznai Márk Agapé című vizsgafilmje is bekerült a válogatásba.

Francia filmmel nyitják és zárják a versenyt

A minifesztiválon október 27. és 29 között a hivatalos versenyprogramba beválogatott 56 alkotás közül négy játékfilmet mutatnak be az alkotók jelenlétében, és a zsűri átadja a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát, valamint díjakat oszt a vizsgafilmek programjában, írja a Variety. A filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation Programba egy magyar vizsgafilmet, a Beleznai Márk Agapé című rendezői diplomafilmjét is beválogatták – számolt be a Magyar Távirati Iroda. Azt viszont kihagyta az MTI, hogy az Agapéban Gryllus Dorka Ezüstnyílvessző-díjas színésznő és az SZFE-ügyben is hangos – Gryllus mellett – Kenéz Ágoston látható.

Beleznai Mark Agape Gryllus Dorka Kenez Agoston
Gryllus Dorka És Kenéz Ágoston A Beleznai Márk Által Rendezett Agapé Vizsgafilmben

A nagyközönség számára is nyitott minifesztivál Emmanuel Courcol francia rendező Un triomphe című filmjével nyílik meg a cannes-i fesztiválpalotában. A zárófilm is egy francia alkotás lesz, Bruno Podalydes rendező Les Deux Alfred című alkotása Sandrine Kiberlainnel a főszerepben.

A rendhagyó rendezvényen bemutatják a japán Kavasze Naomi legújabb filmjét (True Mothers), valamint egy pályakezdő grúz rendezőnő, a 34 éves Dea Kulumbegasvili Daszackiszi (Kezdet) című filmdrámáját is, amely vasárnap elnyerte a San Sebastián-i filmfesztivál fődíját, a legjobb filmnek járó Aranykagylót.

Therry Frémaux fesztiváligazgató a “boldogság csúcsának” és “szép jelképnek” nevezte, hogy a cannes-i önkormányzattal együttműködésben létrejön a rendezvény a francia Riviérán.

A szervezők remélik, a jövő évit meg tudják tartani normális keretek között

Bár a 73. cannes-i filmfesztivált a koronavírus-járvány miatt a megszokott formájában nem tartották meg májusban, a hivatalos versenyprogramba beválogatott 56 alkotás, köztük 15 elsőfilm listáját június elején közzétették a szervezők. Mint beszámoltunk februárban, a cannes-i rendezvénysorozat sem úszta meg a koronavírus-járvány okozta károkat. Akkor hőérzékelű kapuval mentették volna a menthetőt. Márciusban már arról kellett hírt adni, hogy májusról júniusra tolnák a szervezők. Egy hónapra rá, áprilisban már még bizonytalanabb lett a helyzet a szervezés körül. Május végén a fesztiváligazgató arról beszélt, hogy nem adnak át díjakat, de online megrendezik a fesztivált, hogy médiafigyelmet biztosítsanak a kiemelt alkotásoknak – mint fentebb ismertettük, a Cinéfondation Programba beválogatott alkotásokat díjazni fogják.

Idén elmarad a Cannes-i Filmfesztivál, de mit jelent ez a filmipar számára?

A városnak tehát ebben az évben már nem kell az előkészületekkel sürgölődnie: a vörös szőnyeget nem kell tisztítóba vinni, a szállodáknak sem szükséges a kelleténél alaposabban feltölteni a pezsgőkészleteiket. A hölgyek mentesülnek a magassarkúviseléstől (2015-ben több női meghívottat nem engedtek be lapostalpú cipőben!), mert sem tűsarkúban, sem balerinában nem lesz módjuk részt venni a rendezvényen, írja a The Guardian .

Ezek közül többet végül más fesztiválokon mutattak be. A szervezők azt remélik, hogy jövőre, május 11. és 22. között már megszokott formájában rendezhetik meg a 74. cannes-i fesztivált a Croisette-en.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.