A már tragikomikumba hajló BKK-T-Systems-ügy újabb fordulatához érkeztünk el: az utóbbi vállalat vezérigazgatója a Facebook-oldalukon kért elnézést.

Kaszás Zoltán, a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója személyesen kért elnézést az érintett 18 éves fiatalembertől a vállalat hivatalos Facebook-oldalán

Felelősségének teljes tudatában állítja, hogy minden szükséges lépést megtesznek cégen belül és azon túl is, azaz a főpolgármester által indított vizsgálatban együttműködnek.

A bejegyzésben megemlíti, hogy

szeretném felajánlani a jövőbeni együttműködés lehetőségét számára, ha Ő erre nyitott.

– persze, ha bebizonyosodik az etikus magatartása az ügy kapcsán, teszi hozzá.

Mint arra korábbi cikkünkben is rámutattunk és számos kommentelő a BKK és a T-Systems Facebook-oldalán, nyugaton a bug bounty (hiba feltárásáért járó financiális elismerés – a szerk.) régóta elfogadott.

Kaszás Zoltán is megemlíti, és a jövőre nézve elindítanak egy bug bounty kezdeményezést.

Mindez rávilágított arra, hogy Magyarországon az etikus hackerség kapcsán nincs széles körben elfogadott gyakorlat és többek közt talán erre is visszavezethetően, nincs igazi konszenzus, egyetértés. Eljött az ideje, hogy Magyarországon az “ethical hacking” tevékenység körüli társadalmi és szakmai párbeszéd megkezdődjön, és megteremtődjenek ennek a tevékenységnek a törvényes, szabályozott keretei. 

– fogalmaz a vezérigazgató.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.