Követem Közélet Teljesen felszámolhatják a már most is központosított, kormányközelbe került...

Teljesen felszámolhatják a már most is központosított, kormányközelbe került megyei lapokat

Promóció

A Népszava információi szerint központosíthatják a megyei lapokat. A lap úgy tudja, a folyamat eredményeként pedig “akár a teljes vidéki napilaphálózat is megszűnhet a jelenlegi formájában.”

Promóció

A már eddig is központosított megyei lapokat felszámolhatják, mondta több érintett lap munkatársa és vezetője is a Népszavának. A lapnak az egyik alkalmazott elpanaszolta, hogy amikor az egyik női mosdóban elromlott a villany, ki kellett volna hívni egy szerelőt. A lapvezetés viszont nem tett semmit napokig, mert még nem kapták meg “fentről” a hozzájárulást.

Felszámolhatják a kormányközelbe kerül megyei lapokat / Fotó: Azonnali

Mint ismeretes, 2016 őszén a megyei lapok többsége Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került. Ezt követően pedig a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) létrehozásával minden helyi kiadvány a kormányközeli szervezet tulajdonává vált.

A lap emellett megjegyzi, hogy több megyei napilap munkatársa és vezetője egyetértett abban, hogy további központosításra számítanak.

Ez a folyamat viszont régóta tart: politikai és sport oldalakat már egy központi szerkesztőség látja el anyagokkal. Sőt, az újságoknál már csak a helyi híreket dolgozzák fel.

A megyei lapok egyik előfizetője kifogásolja, hogy csak “migránsokkal” tömik tele az újságot – elege van

A ContextUs megalapításának elején a megyei lapok értékesítőjeként dolgoztam, diákmunkásként néhány hónapig. Érdekesebbnél érdekesebb beszélgetések zajlottak le, emiatt úgy gondoltam, ezt a nyilvánosság elé tárom. Egy Facebook-oldalon tettem közzé az Értékesítő naplója történeteit. Néhány perce pedig véletlen elém került az egyik poszt, így nagyobb nyilvánosság elé tárom.

A Népszava úgy tudja, a Komárom-Esztergom Megyei 24 ÓRA lapban általában hat oldalt (plusz címlap felét), a Fejér Megyei Hírlap munkatársai tizenkettőt készíthetnek maguk. A Somogyi Hírlapnál viszont mindössze tíz oldalt írnak helyben.

Kocsis Máté szerint a politikai ellenfél nem az ellenzék, hanem a sajtó, amit le kell győzni

Kétórás lakossági fórumot tartott Deutsch Tamás EP-képviselő és Kocsis Máté, a 8. kerület országgyűlési képviselője, volt helyi polgármester. Az tudósítása szerint a rendezvényen tulajdonképpen a bevándorlás adta a kohéziós erőt. Ennek fényében Svédország és Szudán közt egyenlőségjelet tetttek. Kocsis Máté, aki a fórum végén kapott szót, elmondta, nem az ellenzék, hanem a kormánykritikus sajtó a politikai ellenfele a kormánynak.

A Népszava információi szerint már folyik a kormányzati médiabirodalomhoz csak később csatlakozott lapok, például a Kisalföld központosítása. Ezen médiumok később új, a többihez hasonló arculatot kapnak.

Olyan hírek keringenek a szerkesztőségben, hogy az önkormányzati választások után, de legkésőbb 2020 elején teljesen megszűnnének a jelenleg működő megyei napilapok. Helyüket egy központilag szerkesztett újság venné át

– mondták többen a Népszavának.

Promóció
Promóció

legnépszerűbbek

A legszürreálisabb ötletek, hogyan védheted meg magad a koronavírus ellen

A kínai emberek saját kezükbe vették a sorsukat, maguknak gyártanak védőmaszkokat!

A pillanat, amikor az álmodozó turistát elgázolja a valóság

Nem véletlen, hogy egyes helyeken már turistaadót szednek.

Színésznők, akik nem szégyellik terhes alakjukat és döngő lépteiket

Bátran pózolnak fürdőruhában, domború hassal is és döngő léptekkel, ezek a büszke anyukák.
Promóció

a szerk. ajánlása

Tudtad? Kultúránként egészen mást jelent, amit a kezünkkel csinálunk

Ami egyik helyen a kedvesség jele, az máshol durvaságnak számít.

A nosztalgiavonat átrobogott a vásznakon – Ezek voltak 2019 legjobb külföldi filmjei a ContextUs szerint

Volt egyszer egy 2019-es év, amelyben korunk legnagyobb mesterei és feltörekvő tehetségei egyaránt megmutatták, hogyan is kell filmet készíteni.

Ezek minden idők legdrágábban elkelt festményei

Cikkünkben górcső alá vesszük a valaha legdrágábban elkelt tíz festményt, és arról is esik pár szó, miért kerülnek bizonyos festmények többe, mint mások.
Promóció

ez is érdekeltéged
<3