Steven Worsely és kutyája, Rona
A Sarda-t 1965-ben alapította Hamish MacInnes, Skócia egyik legjelentősebb hegymászója és hegyimentő szakértője, miután meglátogatott egy lavina mentő kutyatanfolyamot Svájcban. MacInnes 2020 november végén bekövetkezett haláláig az egyesület elnöke maradt.
Tom Gilchrist és kutyája, Meagaidh
„Ezek a kutyák elsősorban háziállatok” – mondja Tom Gilchrist, aki a most hatéves Meagaidh-lel dolgozik. A gyerekek nagyon szeretnek velük bújócskázni. Az edzés tekintetében azt mondja: Az első alapvető utasításokat (pl. ül, marad, jön) már egész kicsi korban meg kell tanítani a kutyáknak.
A kutyák szemét sokszor szemüveggel védik
Tom Gilchrist közel három évtizedet töltött eltévedt kirándulók keresésével Skócia lélegzetelállító tájain. Az első akció emléke azonban még most is élénken él benne: akkori kutyájával, az Orna névre hallgató border collie-val együtt helikopterrel szállították a Kintail hegyekhez. Napkelte volt, és a kutya szagot fogott. Durva és veszélyes talajon jártak, mivel a pár, akit kerestek elhagyták a kitaposott utat.
Rendszeres próbákkal tartják edzésben a kutyákat
A mentő kutyák képzése 12 hetes korukban kezdődik, de két három évbe is telhet, míg egy kutyacsapat teljes mértékben kvalifikálttá válik. Szeretnék kihasználni a border collie-k vadászösztönét, de a terelő képességüket is, hogy nagy területen kutathassanak az eltűntek után.
Daz Steatham és kutyája, Cassie
A kutyák többnyire vadászfajták: border collie, labrador, springer spániel. Kíváncsinak, társaságkedvelőnek és mozgékonynak kell lenniük ahhoz, hogy kezeljék a munkájukkal járó fizikai igényeket. Természetesen kiváló szaglásra is szükségük van hozzá, hogy felismerjék az emberi szagot a levegőben.
Alasdair Earnshaw és kutyája, Cridhe
Olyan embereket is megtalálnak, akiket emberi szem nem lát, ráadásul sokkal nagyobb területet tudnak lefedni a keresés során. De a Sarda önkéntesei hangsúlyozzák, hogy a kutya és a kezelő közötti partnerség fejleszti ezeket az egyedülálló keresési képességeket.
Alison Smith és kutyája, Meg
A kutya gyakran gyorsabban talál rá az eltűntekre, mint a kezelő, mert a veleszületett vadászkészséget használva követi az emberillatot a vadonban. A kezelő feladata, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a kutyából. Ehhez ismernie kell a hegymászás logisztikáját, valamint azt is, hogy az illat milyen módon mozog a földön a domborzat és az időjárás függvényében.