Magyar dalok hallgatására és lejátszására buzdít a Hangfoglaló Program által útjára indított #mertkelladal kampány, amely a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került magyar könnyűzenét és szereplőit segíti.

Elmaradnak a rendezvények, de attól még kell a dal

A Hangfoglaló Program MTI-hez elküldött csütörtöki közleménye szerint a könnyűzenei szakma összefogására és a magyar könnyűzenét szeretők segítségére és támogatására számít a #mertkelladal kampány.

Mertkelladal Kampany Koronavirus

Mint írják, a könnyűzene minden szegmense nehéz helyzetbe került a koronavírus terjedésének megakadályozására bevezetett intézkedések miatt. A rendezvények elmaradása éppúgy érinti a koncertező zenészeket, mint a jogdíjra jogosult zeneszerzőket, a technikai személyzetet, a helyszínek működtetőit, a hangszerek forgalmazóit és a produkciók megszületésében résztvevő szakembereket.

Ismerj meg új dalokat, előadókat, zenekarokat

A #mertkelladal kampány tudatos zenefogyasztásra hívja fel a figyelmet, mert ebben a nehéz helyzetben több magyar dal hallgatásával és lejátszásával plusz költségek nélkül lehet támogatni és segíteni a magyar könnyűzenét.

A The Qualitons a legexportképesebb magyar zenekar

Inkább egyfajta pillanatfelvételként tekinthetünk rá, ami ennek ellenére nagyon szépen mutatja meg az aktuális erőviszonyokat és a nemzetközi karriert építő előadók láthatóságát, írha a HOTS a hivatalos közleményében. A fentieken túl pedig HOTS shortlist képezi a nemzetközi parnterintézmények és fesztiválok felé kiajánlott zenekarok névsorának alapját is.

Új dalok, zenék, előadók megismerésével, hallgatásával, ajánlásával növekedhet a magyar könnyűzene részesedése a zenefogyasztásból, ami üzenet lehet a hazai rádiók és televíziók szerkesztői felé: érdemes több magyar dalt játszani. Most nagy szükség van a hazai könnyűzenei élet támogatására – hangsúlyozzák a felhívásban.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.