Mester Tamás és Nagy Boglárka februárban vállalták fel a kapcsolatukat, de úgy tűnik a nagy szerelem nem tartott túl sokáig.

Mester Tamás kevés hírt oszt meg magáról az utóbbi években, de februárban örömmel tudatta a világgal, hogy dúl a szerelem közte és a nála 20 évvel fiatalabb festőművész, Nagy Boglárka között, aki után az énekes egészen Baliig utazott.

Bár akkor úgy tűnt, hatalmas a boldogság a pár között, de most Nagy az M2 Petőfi TV Nézzünk szét! című hétvégi magazinműsorában árulta el, hogy szakítottak, írja a 168.

Nem titok, hogy nem egyedül vállalkoztam erre az útra. Tomival megtaláltuk egymásban az alkotótársat, sok fronton tudtunk egymáshoz kapcsolódni, de már nem vagyunk együtt

– mondta. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

dudas miki edesapja temetes

Titokban eltemették Dudás Miki édesapját – kép

Dudás Miki édesapját, Dudás Istvánt tavaly augusztus végén bokszolók verték félholtra. A férfi az esetet követően hónapokig kómában feküdt, de hiába küzdöttek az életéért. Családja úgy döntött, hogy teljes titokban helyezik végső nyugalomra.

radics gigi betegsege nagy duett 2025

Egy éve titkolja súlyos betegségét Radics Gigi

Az énekesnő a Titkok Ramónával című műsorban tett megdöbbentő bejelentést, hiszen most beszélt először súlyos betegségéről, amit már egy éve titkol a nyilvánosság elől. Radics Gigi azt is elárulta, már a műtéten is túl van, de nagyon megviselte őt ez az időszak.