Fél évszázada készült el az első magyar koncertlemez, a Metro együttes Egy este a Metro Klubban… című korongja. A jubileum alkalmából Sztevanovity Zorán és Dusán, valamint Frenreisz Károly idézte fel a lemez és a zenekar történetét az MTI-nek.

Folyamatosan telt házzal

A Metro (korábban Zenith) a hatvanas évek legelejétől működött, az évtized második felében az Illés és az Omega mellett a legnépszerűbb magyar beatzenekar volt. Az együttes 1961-től játszott a fővárosi Metro Klubban (ez lett a névadó), amely 1966-ban költözött a Dohány utca 22-24. alá, az egykori Árkád Bazár épületébe.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ezerkétszáz Metro Klub-tagsági igazolványt adtak ki, de a koncertterembe csak ötszázan fértek be. Minden héten szombaton és vasárnap játszottunk ott, általában szünetekkel négyszer negyvenöt percet. Éveken át, folyamatosan telt házzal[/perfectpullquote]

– mondta Zorán. 1965-től a Sztevanovity fivérek, Zorán (ének, gitár) és Dusán (ritmusgitár) mellett Schöck Ottó (billentyűs hangszerek), Frenreisz Károly (ének, basszusgitár, szaxofon) és Brunner Győző (dob) alkotta a Metro klasszikus felállását. 1967-68-ban, amíg Frenreisz és Brunner Nyugat-Európában “vendéglátózott”, Rédey Gábor és Veszelinov András helyettesítette őket.

Metro Zenekar Elso Magyar Koncertlemez Egy Este A Metro Klubban
Szent Gellért Tér, Szent Gellért Rakpart – Kelenhegyi Út Sarok. Koncz Zsuzsa Énekesnő És A Metro Zenekar 1965-Ben: Sztevanovity Zorán, Bokány Ferenc, Sztevanovity Dusán, Brunner Győző, Latzin Norbert / Fotó: Fortepan / Hunyady József Adománya

“Korábban elsősorban a kor angol nyelvű beatslágerei voltak repertoáron, bár megjelent néhány magyar nyelvű kislemezünk” – emlékezett vissza Frenreisz Károly.
A Metróval az évtized végére nagyon futott a szekér, 1969-ben megjelent a csapat stúdiólemeze is.

A zenekarnak fontos lett volna, hogy mielőbb újabb lemezük jelenjen meg, mert a koncertrepertoárjuk nem volt elég bő, nagyon kellettek az új dalok, de a hanglemezgyár csak később akart újabb Metro-stúdiólemezt kiadni – mondta Sztevanovity Dusán.

A Hammond-orgona mint ereklye

Mint Zorán felidézte, legtöbb daluk zeneszerzője, Schöck Ottó (ő írta az Ülök egy rózsaszínű kádban című slágert) 1970 elején kiszállt a Metróból, mert elege lett az állandó koncertezésből, a sok utazásból, helyét a dzsessz-színtér egyik elismert alakja és igen érdekes figurája, Fogarasi János vette át. Neki volt Magyarországon először saját Hammond-orgonája, ami a Metro számára új távlatokat nyitott. Ő játszotta a legfontosabb szerepet az Egy este a Metro Klubban… című lemez létrejöttében.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Fogar a Filmgyárban dolgozott hangmérnökként, hozzá tudott férni stúdióminőségű magnóhoz, egy UHER készülékhez, ami elfért a Hammond tetején és képes volt profi sztereóhangzást biztosítani. Mikrofonokat is szerzett, ami nélkülözhetetlen volt a koncertfelvételhez[/perfectpullquote]

– jegyezte meg Zorán.

Metro: Egy este a Metro klubban (full album)

1. Ha Júliát kérdeznék meg 2. Hol az a hely? 4:45 3. És közben szólt a Colt 9:10 4. 1x, 2x, 3x 11:59 5. Árva bárka 14:24 6. Kócos ördögök 17:51 7. Lóg a falo…

A koncertfelvétel 1970. május 30-án és 31-én, szombaton és vasárnap zajlott. Bár szó sem lehetett utókeverésről, mai füllel is jól szól az anyag.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Amikor az A oldallal végeztünk, átmentünk az emeleti irodába, visszahallgattuk a számokat, és ha hiba volt, újravettük azokat. A közönség tudta, hogy lemezfelvétel készül, nagyon együttműködően, aktívan állt a dologhoz[/perfectpullquote]

– mesélte az énekes. Frenreisz Károly kitért arra, hogy akkoriban semmilyen profi technika, az élő felvételhez szükséges többsávos keverőpult nem állt rendelkezésre Magyarországon.

Külföldre is eljutottak a szocializmus idején

Az Egy este a Metro Klubban… című lemezen hallható tizenegy szám egyike sem szerepelt korábbi Metro-lemezen. Eljátszották mások mellett a Hol az a hely, a Kócos ördögök, Az én életrajzom és a Könnyűvérű lányok című új dalt. A zene progresszívebb, mint az 1969-es Metro-lemez inkább bohókás számai, Dusán szövegei elmélyültebbek, komolyabb témákat érintenek.

Metró – Kócos kis ördögök

https://rocknemzedek.info

“A zenekar útkereső időszakában volt, amit Fogar dzsesszes attitűdjével próbáltunk betölteni. A lemezre Karesz hét dalt írt, Zorán hármat, Fogar egyet” – idézte fel Dusán.

A Metro a lemez megjelenése után eljutott Svédországba és Finnországba, a turkui fesztiválon ötvenezer ember előtt játszottak nagy sikerrel, olyan nevek társaságában, mint a Colosseum, a Mungo Jerry vagy a Family. A csapatból azonban 1971-ben Frenreisz (az alakuló LGT-hez csatlakozott), Brunner (a Taurusba ment) és Fogarasi is kilépett, Dusán pedig abbahagyta a zenélést. A Metro számos tagcsere után 1972 nyarán oszlott fel.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Ami velünk történt, az sok más zenekarban is lejátszódott. A különféle zenei stílusok begyűrűzése, a hazai lehetőségek szűkössége, az erős egyéniségek nem kedveztek az együttmaradásnak[/perfectpullquote]

– fogalmazott Zorán. Frenreisz Károly hozzátette: a hatvanas években kevés zenekar kapott lehetőséget, de amelyik igen, annak széles körű közönségigénynek kellett megfelelnie, ebből fakad a Metro-dalok eklektikussága.

Az a bizonyos szuperkoncert

A később az LGT, a hetvenes évek közepén szólópályára lépő Zorán, Katona Klári és számos más előadó vagy A Padlás című musical szövegeit is jegyző Sztevanovity Dusán szerint a Metrónak írt szövegei a zeneszerzőkhöz történő túlzott alkalmazkodni akarást tükrözik. “A Metro után azt gondoltam, nem fogok többé dalszöveget írni, egészen addig, amíg Presser Gábor nem találta ki, hogy Zorán szólólemezén velem szeretne dolgozni”.

METRO -LIVE 2001. Szuperkoncert “teljes”

2001.06.02. BUDAPEST – Népstadion.

A Metro 1992 márciusában a Budapest Sportcsarnokban (Schöck Ottóval) újra összeállt, majd 2001-ben a Népstadionban az IllésMetroOmega szuperkoncerten ismét – ezen Fogarasi János zenélt velük; Schöck Ottó 1999-ben hunyt el.

Azóta nyilvánosságra került, hogy a 2012-ben elhunyt Fogarasit a hatvanas években Gara fedőnéven beszervezte az állambiztonság, de az MTI-nek nyilatkozó három Metro-tag egyöntetűen azt mondta, hogy nem tapasztaltak semmit, ami ügynöki tevékenységre utalt volna nála.

Barta Tamással, az LGT volt gitárosával az otthonában végeztek

A ’70-es évek végétől Kaliforniában működött egy magyar maffia, amelyet Simon Csaba üzletemberhez kötöttek, akit csak Szájmonnak neveztek. Nagyon nehéz rekonstruálni, hogyan is indult a bűnszervezet. Dezső András, az Index oknyomozó újságírója megpróbált utánajárni.

Zorán ma is sikeres szólóelőadó, Frenreisz Károly 1973 óta a népszerű Skorpió vezetője, a negyedik még élő tag, a dobos Brunner Győző hosszú ideje Kanadában él.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.