Ördög Nóra lánya, Mici is szerepelt légtornász produkciójával A Nagy Duett döntőjében
Hihetetlenül tehetséges a műsorvezető gyermeke.
Nem olvasok újságot, nem nézek tévét és nem hallgatok rádiót. Úgy tíz éve, tudatosan döntöttem el, hogy minden, a világból érkező rosszat megpróbálok kizárni az életemből. Negatív dolgot nem vagyok hajlandó befogadni, ezért mindentől mentes életet élek
– árulta el. Elismeri, hogy ezt struccpolitikának is lehet nevezni, de ő így érzi jól magát. „Nagyon szűrve, akaratomon kívül, a családtól, a barátoktól azért ez-az eljut hozzám.”
Például egy ideig azt sem tudtam, hogy gazdasági válság van, a feleségem szólt.
A közösségi médiáról is negatív a véleménye.
Ott vagyok, de én belépni sem tudok egyedül. És a Facebook, az Instagram hasznos is lehetne, csak elvitték rossz irányba.
“Ha az én hivatásomból indulok ki, tudható, harc van a követőkért, a like-okért. De ez hamis képet ad, mert a koncertterem meg üres” – magyarázta az énekes.
Kapcsolódó cikk
Hosszasan írt a hegymászó megrázó tragédiájáról.
Hihetetlenül tehetséges a műsorvezető gyermeke.
Vajon megállja a helyét?
Papp Máté Bence eltűnése nem volt véletlen.
A párizsi bíróság kedden hozott ítéletet Gérard Depardieu ügyében, aki két nő ellen elkövetett szexuális zaklatás miatt állt bíróság elé.
Gáspár Kata: Ne nézz a képernyőn, ha szerinted nem vagyok oda való!
Senki nem mert az asztalához ülni, úgy meg voltak illetődve.
A felvétel a kórus kulturális diplomáciai programjának a része.
Kiakadt a showman, szerinte cserélni kéne az értékelő brigádot.
Mutatjuk a részleteket!
A Kincsvadászok kereskedői nem is licitáltak rá, de azóta nagyon jó helyre került.
A katolikus újságíró, John L. Allen egyszer azt írta, hogy „a történelem szemétdombjai tele vannak az úgynevezett szakértők tetemeivel, akik megpróbálták megjósolni a következő pápát”.
Vasárnap este a fináléjához érkezett A Nagy Duett idei évada. Az adás elején a műsorvezetők megkérdezték Szabó Zsófit, hogy érezte magát a műsorban zsűritagként, miután kapott hideget-meleget.
Nem titok már, ki az a két gyanúsított, akit az ukrán hatóságok Magyarországnak való kémkedéssel gyanúsítanak.
Az elmúlt közel hat évben meghatározó szerepet játszott a TV2 Csoport fejlődésében és sikereiben Pavel Stantchev, ám pár hete bejelentették, hogy távozik a csatorna éléről.
Nagyházi Lőrincék galériájába bement egy ember, aki talált egy képet a padláson, de nem sejtette, mekkora milyen értékes a festmény. Nemrég 4,5 milliárd forintot fizettek érte.
Végül minden a legnagyobb rendben sikerült, és hatalmasat robbant az Acalari Bomba az előadásukban!
Curtis testvére április elején tudta meg, hogy leghamarabb 27 év múlva szabadulhat a börtönből, ugyanis életfogytiglani fegyházbüntetést kapott.
Ugyanazon a színpadon, ahol évekkel ezelőtt ő maga is versenyzett Till Attilával.
Megfagyott a stúdió, amikor kimondták a nevét!
Sokan pedig őket várta győztesnek.
Lékai-Kiss Ramóna megmutatta hosszú combját A Nagy Duett döntőjében.
Győzike és Dér Heni is fellépett A Nagy Duett hetedik évadának döntőjében. Méltó búcsút vettek.
Természetes, hogy Aureliónak szurkol.
Nótár Mary és Aurelio felrobbantotta A Nagy Duett stúdióját.
A Nagy Duett párosai ezt a döntést kénytelenek a produkció nézőire bízni, de egy fontos, ámbár költői kérdésben már meghozták a saját „ítéletüket”.
Véget ért egy fejezet. Nemet mondott a Megasztárnak Rúzsa Magdi.
Mesterséges intelligenciát használtak hozzá.
Újra televíziós műsort szeretne készíteni, mint a régi szép időkben.
Múlt pénteken derült ki, hogy Orosz Barbara azért nem látható már egy ideje a Mokka adásaiban, mert a TV2 elbocsátotta.
Azt tavaly december óta nem titok, hogy 13 év után újra elindítja a Csillag születik című tehetségkutatót az RTL.
Tóth Gabi a hétvégén egy olyan jelenségnek volt szemtanúja, amely nagyon meghatotta, így gyorsan be is jelentkezett a TikTokon, hogy elmesélje a követőinek.
A Dancing with the Stars műsora és Andrei Mangra neve hosszú évek óta összefonódik.
Sokakat megdöbbenthetett a hír, mely szerint több mint 30 év házasság után válik Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc.
A Nagy Duett zsűriszékében helyet foglaló műsorvezetőtől szinte már megszokhattuk, hogy hétről hétre tesz valamilyen frappáns, vagy épp megosztó megjegyzést a munkaadójára.
Schmuck Andor mindenét eladta, s egyedül él egy pici, bérelt lakásban.
A VV4 két egykori játékosának kapcsolata barátságból fordult ellenségeskedésbe