Ahhoz, hogy elindulhassunk ezen a csábító úton nem árt figyelni a kedvező pályázatokat és támogatási lehetőségeket, mert segítségükkel extra forráshoz juttathatjuk vállalkozásunkat. A pályázat elnyerése után azonban vannak kötelező teendőink, ilyen a projekttábla kihelyezése is.

Mi a projekttábla?

Ez egy olyan infotábla, amelynek elkészítése és kihelyezése kötelező, amennyiben elnyertünk egy olyan pályázatot, amelyben a projekt megvalósulását az Európai Unió vagy Magyarország finanszírozza. Meghatározott formai és tartalmi előírásoknak kell megfelelnie, és a kihelyezés során is szem előtt kell tartani az erre vonatkozó szabályozást.

A projekttáblák típusai

Azt általában az elnyert pályázati forrás határozza meg elsődlegesen, hogy milyen típusú táblára lesz szükségünk. Az alábbiakban felsoroljuk a leggyakoribbakat:

  • Széchenyi 2020
  • Széchenyi Terv Plusz
  • Magyar falu program
  • Magyar falu program Falusi
  • Kisbolt
  • Kisfaludy Program
  • Pest Megye Területfejlesztési
  • Program
  • NKFI
  • UMVP
  • Darányi Ignác Terv

Lehetnek azonban egyéb esetek is, amikor szükségünk lehet projekttábla kihelyezésére, mert a jogszabály ezt kötelezően előírja számunkra. Tipikusan ilyen eset például a nemzeti dohányboltok táblája vagy az építési táblák.

A kötelező tartalmi elemek

A projekttáblának kötelező tartalmi elemei vannak, ami azt jelenti, hogy pontosan meg van határozva, milyen adatokat kell feltüntetnünk a táblán. A pályázatok esetében az erre vonatkozó információ többnyire a pályázati kiírásban szerepel.

Általában azonban jól körülhatárolható, hogy milyen adattartalmat kell szerepeltetni. Így egészen biztosan kötelező elem lesz a projekt neve és leírása. Leggyakrabban feltüntetik a terv megvalósulásának kivitelezéséért és finanszírozásáért felelős vállalkozás nevét és címét is. Természetesen nem maradhat el a finanszírozó megemlítése és az elnyert összeg ismertetése sem.

Leggyakrabban kérik a projekt tervezett kezdő és befejező dátumának feltüntetését, az engedélyek és jóváhagyások felsorolását, valamint egyéb releváns információk feltüntetését is. Ez utóbbiak olyan adatok lehetnek, amelyek jelentősek lehetnek a projekt szempontjából. Ilyen lehet például a környezeti terhelés vagy a közérdekű információk.

A projekttábla kihelyezésének szabályai

A fentiek alapján egyértelmű, hogy az információs tábla kihelyezésének módja is szabályokhoz kötött. Minden esetben úgy kell elhelyezni, hogy jól látható és hozzáférhető legyen a nyilvánosság számára is. Az a legkívánatosabb, ha a projekt helyszínének bejáratához közel vagy közterületen tudjuk kitenni.

A projekttáblákat érintő előírások csak egy kis szeletét jelentik annak a bonyolult szabályozási rendszernek, ami az EU-s és hazai források igénybevételét kíséri, de erről most már minden lényegeset tudunk.