Mindenkit meglepett ezzel a kijelentésével.
Mintha már nagyon régen történt volna, hogy Krausz Gábor és Tóth Gabi bejelentették, hogy hat év után elválnak útjaik. Mindketten viszonylag gyorsan találtak új párra, ráadásul mindketten egy-egy táncos mellett találták meg a boldogságot. Tóth Gabi azóta Papp Máté Bencével van, akivel harmonikus és boldog kapcsolatot alkotnak, míg Krausz Gábor Mikes Anna oldalán talált újra rá a szerelemre. A hirtelen újrakezdés talán az oka annak, hogy azóta sem sok minden derült ki arról, mi vezetett végül Gábor és Gabi szakításához, mi volt az a megoldhatatlan konfliktus, amely véget vetett látszólag erős kapcsolatuknak.
Részben tudatos döntés volt részükről, hogy nem osztottak meg túl sok részletet: mindkettőjüknek a közös kislányuk a legfontosabb, és tudják, hogy az interneten minden örökre megmarad. Nem akarták egymást nyilvánosan bántani vagy olyan dolgokat mondani, amit később megbánhatnak, így a magánéletük kellemetlen vagy fájdalmas pillanatait igyekeztek megtartani maguknak. Néhány utalást azért el lehetett csípni az interjúikból, ahol megjelentek.
Tóth Gabi például elmondta, hogy Krausz Gábor zárkózott személyiség volt, nehezen engedett közel magához másokat, és mint az énekesnő fogalmazott, ebben ő kissé „megakadt.” Mindketten láthatóan megújultak az új kapcsolataikban, és nemrégiben Mikes Anna osztott meg néhány személyes részletet arról, hogyan érezte magát Krausz a korábbi házasságában.
Mikes Anna csak pár mondatot mondott, de ezek nagyon sokatmondóak voltak.
Könnyen észrevehető, hogy Krausz Gábor viselkedése jelentősen megváltozott: sokkal férfiasabb és magabiztosabb lett, sőt, most már egy kicsit bátrabban megmutatja a harcias oldalát is, különösen az Ázsia Expresszben, ahol bár ez vegyes fogadtatásra talált, mégis egy belső fejlődés jele.

Kapcsolódó cikk

Egy rövid videóban Krausz úgy nyilatkozik, hogy most már kiegyensúlyozott, nyugodt, és sok új dologra nyitott. Ekkor veszi át Anna a szót, és elmondja, hogy végigkísérte őt ezen a változáson, ami egyfajta vallomás arra, hogy korábban Gábor nem ilyen volt.
“Ha valaki, akkor én azért látom, hogy honnan indultunk és most hol tartunk. Nyilván a műsorból adódóan is szorongtál, mert mi lesz ott a te sorsod a műsorban, meg az egyéb dolgok ugye a múltadból. Én azt láttam, hogy ő egy szorongó, mint egy törött szárnyú kismadár, aki egy kicsit fél az új dolgoktól és így várja a segítséget. Én egy kicsit így láttalak. És ez a fejlődés, amin ő végig ment, nekem talán ez a legnagyobb sikerem, amit én elértem úgy érzem a Dancingben. Nem is az, hogy megnyertük, hanem azt látni, ahogy ő kibontakozik és újra magára, önmagára talál. Hogy szabadon él, hogy azt mondja, amit szeretne, hogy úgy él, ahol szeretne, hogy akkor nevet, amikor nevet és nagyon jó ezt látni, hogy tudod, mikor megvan a szabadságod, amikor oda megyek, ahova akarok, azt csinálom, amit akarok, akkor nevetek és azt mondok, amit akarok. És azt látom rajta, enyém a világ gyere” – fogalmazott Mikes Anna.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.