Meglépték!
Mikes Anna boldogan mesélte el Palik Lászlóéknak, hogy már egy ideje együtt élnek Krausz Gáborral, de azóta új információk is kiderültek az életükről.
Hozzájuk közel állóktól tudta meg a Blikk, hogy a barátaik számára egyáltalán nem volt titok, hogy egy fedél alá költöztek.
“A Dancing with the Stars döntője után nem vártak sokat… Több mint egy hónapja, hogy összeköltöztek, amikor úgy érezték, maximálisan kiismerték egymást” – mondta a lapnak a pár egyik ismerőse.
Az is kiderült, hogy hova költöztek, és hogyan élnek, valamint egy komoly döntés a gyerek kapcsán.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.