A 97 milliárd forint adófizetői pénzből fenntartott közmédia, ide értve a Magyar Távirati Irodát (MTI) cikkünk megjelenéséig nem tartotta fontosnak beszámolni az Index körüli eseményekről, miközben a világ legismertebb lapjai igen.
A világsajtó is az Indextől hangos
Mint ismert, szerdán menesztette Bodolai László, az Index.hu Zrt.-t tulajdonló Magyar Fejődésért Alapítvány igazgatósági elnöke Dull Szabolcs főszerkesztőt. Ezt követően felpörögtek az események, amelyre Munk Veronika főszerkesztő-helyettes figyelmeztette előre Bodolaiékat. (Részletesen a szerdai napon történtekről ebben a cikkünkben írtunk.)

Csütörtökön már néhányan – köztük Munk és a lap egyik alapítója, Dezső András – beadták a felmondásukat. Pénteken viszont cikkünk megjelenéséig több mint nyolcvanan csatlakoztak hozzájuk, amelynek történéseit drámai videón rögzítettek. Ahogyan beszámoltunk róla, már akkor több külföldi sajtó is hírt adott róla, mint a brit The Guardian vagy az amerikai Washington Post és New York Times is.
Az Index utolsó napja fotókon: Könnyek között hagyták el a szerkesztőséget
Bődey János, az Index fotóriportere dokumentálta Magyarország legnagyobb és legolvasottabb hírportáljának utolsó napjait. Mint beszámoltunk róla, 2020. 07. 22-én, szerdán Bodolai László, az Index.hu Zrt.-t kiadó Magyar Fejlődésért Alapítvány igazgatósági elnöke felmondott Dull Szabolcs főszerkesztőnek. (A rengeteg és gyors események történéseit ebben a cikkünkben dokumentáltuk.)
Mellettük azóta az amerikai Bloomberg, a francia Független Hírügynökség (AP), a német Reuters, a német közszolgálati ARD, a Tagesschau, az osztrák International Press Institute, a szlovák SME és számos más kelet- és közép-európai média is foglalkozott az üggyel.
Hosszú ideje a kormány célkeresztjében
A 444 lapszemléje szerint az AP tudósítója kiemelte, hogy arról a híroldalról van szó, amit egy alkalommal Orbán Viktor miniszterelnök “fake news gyárnak” titulált, és hogy péntek este nagy tüntetést tartanak a szimpatizánsok a lap mellett. A hírügynökség szerint a lap hosszú ideje ott volt a kormánypolitika célkeresztjében, az újságírók pedig azért álltak fel, mert veszélyben érzik függetlenségüket.
A Reuters idézi többek közt az indexesek csütörtöki közleményét arról, miért érzik veszélyben a függetlenségüket, és Bodolai László, a tulajdonos alapítvány kuratóriumi elnöke is, aki szerint Dull képtelen volt kezelni a szerkesztőségre nehezedő nyomást, ezért mondtak fel neki. Szijjártó Péter külügyminiszter szavait is idézik, aki kikérte magának, hogy a kormánynak köze lenne az ügyhöz. A Bloomberg részletes elemzést közölt a magyar médiahelyzetről, és szerintük “Orbán már majdnem teljes irányítást nyert ezzel a független média felett.”
A New York Times elsősorban a magyar és a lengyel helyzet közötti párhuzamokra fókuszált áttekintő írásában, és arról írnak, hogy Orbán Viktor már több mint tíz éve építgeti illiberális rendszerét, és gyepüli a tőle független nyilvánosságot.
A The Guardian idézi Munk Veronika beszédét a szerkesztőségben, amiben a főszerkesztő-helyettes arról beszélt, hogy a vezetőség átlépett egy vörös vonalat, és ezért felmondanak. A brit lap címben emeli ki, hogy az újságírók egységesen döntöttek a távozás mellett.
A Riporterek Határok Nélkül újságírószervezet is beszámolt az eseményekről, és üdvözölte Vera Jurova bizottsági elnök kiállását és aktivitását az ügyben:
#Hungary: @indexhu‘s most journalists resign after firing of editor-in-chief. As the government’s pressure spells the end of yet another independent media, @RSF_inter welcomes @VeraJourova‘s interest in the situation & calls for clear conditioning of #EU funds by rule of law. pic.twitter.com/sh68eNr6zL
— RSF in English (@RSF_en) July 24, 2020
Az International Press Institute szerint újabb csapás érte a magyar nyilvánosságot:
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nem egy egyszerű független lapró van szó. Az Index egy intézmény, az ország legnagyobb híroldala, több mint napi 1 millió olvasóval. Majdnem minden második oldalletöltést ők generáltak a független médiában[/perfectpullquote]
– írták körül a lap jelentőségét.
Az MTI-t nem tartja fontosnak a jelen történéseit
Cikkünk megjelenéséig hiába kerestük mindenféle kulcsszóval a Magyar Távirati Iroda (MTI) között olyan cikket, amely kis-, közepes vagy nagyobb mértékben foglalkozna Magyarország leglátogatottabb lapja körüli eseményekről, hiába. A 90 milliárd adófizetői pénzből működtetett közszolgáltati funkciót betölteni kívánó MTI költségvetését a Népszava június végi információi szerint még 20 milliárddal megnövelhetik.