A nagy kérdés, hogy a patkányoknál látott folyamat az emberekre is ugyanígy érvényes-e. A kutatók arra is választ akarnak kapni, hogy mi történik az állatokba került mikroműanyag részecskékkel hosszú távon.
Aggodalomra minden okunk meglehet
Most először mutatták ki, hogy a méhlepény nem szűri meg a vemhes patkányok szervezetébe került mikroműanyag részecskéket, hanem az anya és a magzat szerveiben is szétterjed, írja a The Guardian.
A kísérlet során a patkányok légcsövére 20 nanométer átmérőjű polisztirol gyöngyöket helyeztek, amely a környezetbe került öt leggyakoribb műanyagfajta egyike. A kísérletben olyan állatok vettek részt, amelyek vemhességük 19. napján, azaz nagyjából két nappal az ellés várható időpontja előtt jártak. A patkányembrió ekkor, a vemhesség legvégén szedi magára a legtöbb súlyt.
A patkányok egy átlagos felnőtt kismamát érő műanyagterhelésnek megfelelő mennyiség 60%-át kapták. A golyócskákat foszforeszkáló anyaggal jelölték meg, hogy könnyen nyomon tudják követni az útjukat a szervezetben.
A kutatók azt figyelték meg, hogy mindössze 90 perccel azután, hogy a polisztirol részecskéket ráhelyezték a patkányok légcsövére, már át is jutottak a placentán. 24 órával később azt találták, hogy a világra jövetelük előtt nem sokkal a patkányembrióknak és a méhlepénynek átlagosan 7-8%-kal volt alacsonyabb a súlya a műanyagszennyezésnek ki nem tett kontrollcsoport hasonló adataihoz képest.
Kapcsolódó cikk
Tavaly decemberben jelent meg a világsajtóban az a felkavaró hír, miszerint emberi méhlepényben is találtak műanyagrészecskéket. A mikroműanyagok ma már a Föld minden pontján jelen vannak, a Mount Everesttől az óceánok mélyéig – egyik legfőbb, rejtett szennyezőforrás pedig a közlekedő autók gumija. Azt is tudjuk, hogy az emberi szervezetbe az ételekből, a vízből és a levegőből kerülhetnek be az apró műanyagdarabok. Azzal viszont még nem vagyunk tisztában, hogy milyen hatást okozhatnak hosszú távon. A tudósok éppen ezért sürgetik a további kutatásokat a témában.
A kutatók további mikroműanyag-kísérleteket terveznek
„Mindenütt találtunk műanyag nanorészecskéket: az anyai szövetekben, a méhlepényben és az embrió szívében, agyában, tüdejében, májában és veséjében. Elméletünk szerint valami az anyai érrendszerben változik meg a mikroműanyagok hatására, ami csökkenti a vér áramlását. Emiatt kevesebb tápanyag és oxigén jut a magzathoz” – mondta Phoebe Stapleton, a kutatás vezetője, a Rutgers Egyetem professzora.
A Dublini Trinity College kutatói, akik korábban a műanyag cumisüvegből táplált csecsemők szervezetébe kerülő műanyagokat kutatták, de ebben a kísérletben nem vettek részt, két fontos megállapítást is tettek Stapletonék eredményeivel kapcsolatban.
Egyrészt lehetséges, ugyanakkor megdöbbentő, hogy az emberi terhesség alatt is ugyanígy átkerülhetnek a magzatba a műanyagrészecskék. Egyúttal felhívták a figyelmet arra, hogy a nanogolyócskák egészen másképpen viselkedhetnek, mint a milliószor nagyobb és szabálytalan pehelyformájú mikroműanyagok.
Stapleton elmondta, hogy a kísérletük néhány kérdésre választ adott, viszont további problémákat vetett fel. Nem tudják még, a szervezet hogy reagál a mikroműanyagokra, bennmaradnak-e a szövetekben vagy a szervezet valahogy elkülöníti a részecskéket és nem engedi a méreganyagok kiáramlását. Az azonban biztos, hogy a nanorészecskék sokkal károsabbak, mint az ugyanabból az anyagból származó mikroműanyagok, mert méretük révén sokkal mélyebbre képesek hatolni a tüdőben.
A kutatók a jövőben tovább szeretnék finomítani a vizsgálati módszereket. Arra kíváncsiak például, mi történik, ha nem közvetlenül az állatok légcsövére kerül egyszerre egy nagyobb dózis, hanem belégzéssel, hosszabb időn át alacsonyabb koncentrációnak vannak kitéve.
Kapcsolódó cikk
Egy új tanulmány szerint nem kellene műanyag pohárba kérned a kávéd