Nyári Sárkány Péter kiállítása a Gallery8-ben a nagyon találó Identitás-kereszteződések címet kapta. A képzőművész festményein három öröklött és tudatosan választott identitáshoz (magyar zsidó, magyar roma és magyar keresztény) kapcsolható formavilág jelenik meg, amelyek szintetikus egységet létrehozva járják át egymást az alkotásokban.

A galéria szűk terének falain egyetlen vízszintes sáv mentén rendeződnek egymás mellé Nyári Sárkány festményei. A sorból éppen az első, Korpusz című alkotás lóg ki, amely nem is festmény, hanem egy kisebb szobor. Az arctalan, stilizált, gipszből öntött Krisztus teste a hagyományos ábrázolástól eltérő, Y alakú kereszten jelenik meg. Az apró szobor elhelyezése trükkös, hiszen ilyen kisebb feszülettel a rengeteg lakásban és nyilvános helyen találkozhat az ember, a szem megszokta, nem is tűnik fel neki. Ráadásul az alkotás a fenti pozíciója miatt is kívül esik a néző látóterén. Ennek ellenére a szobor szorosan összefügg az alatta elhelyezett Bárány címet viselő festménnyel, amire a két mű egymás alatti elrendezése és a címeikben megidézett keresztény szimbólumrendszer mellett az is utal, hogy külön falrészen helyezkednek el. A Korpusz alatti különböző színekkel lefröcskölt, nagyméretű vászon az absztrakt expresszionizmus technikáját idézi. A Bárány cím az áldozati bárányra, vagyis a keresztre feszített Jézusra utal. A nonfiguratív, absztrakt formavilág alkalmazása a bibliai hagyományból megidézett tökéletes áldozat képi médiumon keresztüli ábrázolhatatlanságának kifejezéseként értelmezhető.

Nyári Sárkány

A Jel-Kép sorozatban szintén meghatározóvá válik a keresztény szimbolika. Mindhárom festményen egy stilizált, kalapot viselő alak jelenik meg. Az árnykép egyik kezét felfelé tartja, ujjai tükrözik a Korpusz keresztjének Y alakját. A sorozat első és harmadik darabján az alak másik kezében egy kereszt látható, a második képen azonban nem szerepel. A keresztény jelkép ábrázolása mellett az figura által viselt kalap a zsidó öltözködési hagyományokat idézi. A festmények mérete és színvilága eltérő, felületük rétegzett, egyenetlen. A képek kétdimenziós médiumának problematizálása több helyen is megjelenik Nyári Sárkány alkotásain. A festéket általában homokkal vagy gipsszel keveri az alkotó, így a vásznakra és fatáblákra felvitt rétegekkel megbontja a sima képfelszínt, megerősítve a festmények térbeli kiterjedésének hatását. Ennek radikálisabb formái is megjelennek az alkotásokon; a művész egyes képeket relief-fé alakít a hozzájuk illesztett tárgyakkal, elemekkel. Ebből a szempontból izgalmas alkotás a Kosárfonó, amelyen a nemek kereszteződése, egymásba olvadásuk jelenik meg. Az arany háttérre nagy ívekkel felvitt fej nélküli torzó kerekded formái női alakra emlékeztetnek, azonban a belőle kiálló gipszszerű anyag, és az abba szúrt öt rövid ág a férfi nemi szerv szimbólumának tekintető. Festmény és dombormű határán áll az Esernyős Angyal című alkotás is, amelyen a stilizáltan megfestett esernyő nyele egy object trouvé-val (talált tárgy) egészül ki. A képhez illesztett hajlított nyél nem illeszkedik a kompozícióba, a festmény méretéhez és az ábrázolt angyalhoz képest túl nagy, belelóg a megfestett alakba.

Nyári Sárkány

Nyári Sárkány Péter festményeinek egy része az identitáskereszteződések ábrázolásán túl erős történeti kontextust kap a címadással, amelyben a festő a magyar és roma kultúra számára meghatározó képzőművészeknek ajánlja az alkotásait. Mattis Teutsch, erdélyi magyar származású avantgárd festő tájképeinek formavilágát veszik át Nyári Sárkány festményei, amelyeken a különböző színű, hullámzó horizontális és vertikális sávokból áll össze a táj. A roma származású magyar festőművész Oláh Jolán emlékének ajánlott kép angyal alakja több festményen is visszatér, megidézve Nyári Sárkány korábbi Táncolók és az angyalok című sorozatának képeit.

Bár Nyári Sárkány Péter kiállításának címében a keresztény, roma, zsidó és magyar identitások összekapcsolódásának problémájára helyezi a hangsúlyt, az alkotásokban megjelenő szimbólumrendszer és a történeti utalások helyenként túl sűrűvé válnak. Az egyes szálak felfejtése és összefonódásaik észrevétele komoly feladat elé állítják a befogadót. Ezért izgalmasabb lehet annak a játéknak a megfigyelése, amelyet a festő mint kortárs alkotó a képek sík felszínének megbontásával, a színek használatával és az eltérő technikák egymás mellé állításával valósít meg. Ebből a szempontból figyelve a képeket talán nem jutunk olyan közel az összetett képzőművészeti hagyomány átlátásához, de tisztább képet kapunk arról, hogy mit jelenet az alkotó számára a művészet fogalma és hogyan simulnak bele alkotásai a kortárs képzőművészet áramlataiba.

Nyári Sárkány Péter, Identitás-kereszteződések, Gallery8

A kiállítás megtekinthető: 2016.02.26. – 2016.05.13.

Fotók: Gallery8

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.