A változásokhoz alakítható megoldás
Mindenkinek akadnak az életében változások, mind az élethelyzetek, mind a vágyak és lehetőségek módosulnak, ahogy szaladnak velünk az évek, és ennek megfelelően az ingatlanok terén is mindig mások lesznek az igényeink. A legtöbb épület nem tud ezekhez alkalmazkodni, de egy ideális méretű, 27 négyzetméteres EcoModul mobilház viszont sokféle funkcióval felruházható.
Az EcoModul blogjában számos gondolatébresztő ötlet vár bennünket, de a lényegi kérdéseket, szempontokat most is igyekszünk felvázolni a témát illetően. Csak képzeljük magunk elé az egyik kedvenc filmünket, amiben láthatjuk a főhős felnövekedését, vagy gondoljunk vissza egyszerűen a saját életünkre, hogy mikor milyen segítséget tudott volna jelenteni számunkra egy mobilis, jól kihasználható, energiatakarékos ingatlan.
Első lakás kamaszkorban, avagy minden kezdet nehéz, de nem egyformán!
Az első ingatlan megszerzése nagyon nehéz, kiváltképpen manapság, mikor elképesztően magasak az ingatlanárak, ám a keresetek nem követik ezeket ugyanebben az ütemben. Ez szükségszerűen azt fogja eredményezni, hogy szűkülni fog azoknak a köre, akik saját lakáshoz tudnak majd jutni, főleg nem önállóan, pár nélkül, egy keresetből.
A szülők gyakran szívesen segítenének, de annyi erőforrással nem rendelkeznek, amibe egy hagyományos ingatlan kerülne. Ha viszont rendelkeznek családi házzal, telekkel, akkor a szokásos vételár töredékéért választhatják azt az opciót, hogy egy konténerházba fektetnek, ami a kamasz vagy kirepülni készülő fiatal felnőtt első saját fészke lehet.
Első vállalkozás, amivel megvalósíthatjuk önmagunkat
El fog érkezni az ideje annak is, hogy a gyermekünk szeretne a saját lábára állni. A mobilházat akkor is hasznosítani tudja majd, ha irodára lesz szüksége, kiállító- vagy bemutatóterem kell neki, vagy akár passzív jövedelemforrásként is hasznosíthatja majd, ha kiadja az ingatlant.
Természetesen mindezt nem a családi ház kertjében kell megvalósítania: a konténerház ugyanis bárhová elszállíttatható, és újra is telepíttethető, csak a telket kell majd hozzá biztosítani.
Nyaraló a családnak, avagy a kisgyermekes szülők megmentője
Egy egészen új stáció az életben, amikor saját gyermekek születnek, ám ilyenkor van a legnagyobb szükség az olyan opciókra, mint a nyaraló vagy a hétvégi ház, ahová el lehet vonulni a kicsikkel, természetközelibb élményeket gyűjteni, anélkül, hogy egy vagyonba kerülne ehhez hosszabb időre kibérelni egy ingatlant.
A mobilház vetekszik a hagyományos ingatlanokkal, miközben olyan sok más előnye is akad, amire talán nem is gondoltunk eddig. Reméljük ez az írás felébresztette az érdeklődésedet, és meglátogatod te is a blogot, hogy még többet megtudj a konténerházakról.