Mohamed Fatima: “Amikor anyu meghalt, úgy éreztem, nincs miért tovább élnem, utána akartam menni”

– magyarázta, hozzátéve, hogy az eset a hitét is megerősítette. “Úgy tartom, a hit nem egyenlő a vallással, mert utóbbi nagyban korlátoz minket, ha nem látunk ennél tovább. Ma már minden napomat úgy kezdem, hogy alvás után tíz percig ülök még az ágy szélén, miközben magamban hálát adok mindenért, amim van. Hálás vagyok, hogy látok, hogy járok, hogy szeretek és hogy szeretnek, a szerető férjemért és édesanyám szeretetenergiájáért. És igen, én vagyok, aki fákat ölelget, mert csodálom a természetet, emellett imádok mezítláb járni a fűben, hogy minél többet érezzek belőle. És persze, ma már azért is hálát adok, hogy élek, és hogy mindezt megtapasztalhatom.”