Mohamed Fatima a hátba támadásról posztolt közösségi oldalán, amiről sokan a Fekete Vonat-botrányra asszociáltak.

Két évtized után állt újra össze a Fekete vonat zenekar, de az Arénás koncertjük alulmúlta az elvárásokat, és veszteséges lett. Mohamed Fatima korábban elárulta, hogy komoly vita alakult ki közöttük az elszámolás miatt, L.L. Junior pedig bejelentette, hogy a Budapest Parkba szervezett koncertjük elmarad, és a csapat feloszlik.

A botrányról külön-külön már minden tag nyilatkozott, de úgy tűnik, az ügy továbbra sem csillapodik, Fatima ugyanis egy keresztény tanításokat feldolgozó blogger hátba támadásról szóló bejegyzését osztotta meg, írjaBors.

Ellenem fordult és hátba támadt az, akiben megbíztam

– áll a bejegyzésben, amihez az énekesnő annyit fűzött, “ez bizonyosság…”. Ugyan nem fejtette ki, miért osztotta meg a posztot, nem nehéz a Fekete Vonattal történtekre asszociálni. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

dudas miki edesapja temetes

Titokban eltemették Dudás Miki édesapját – kép

Dudás Miki édesapját, Dudás Istvánt tavaly augusztus végén bokszolók verték félholtra. A férfi az esetet követően hónapokig kómában feküdt, de hiába küzdöttek az életéért. Családja úgy döntött, hogy teljes titokban helyezik végső nyugalomra.

radics gigi betegsege nagy duett 2025

Egy éve titkolja súlyos betegségét Radics Gigi

Az énekesnő a Titkok Ramónával című műsorban tett megdöbbentő bejelentést, hiszen most beszélt először súlyos betegségéről, amit már egy éve titkol a nyilvánosság elől. Radics Gigi azt is elárulta, már a műtéten is túl van, de nagyon megviselte őt ez az időszak.