Nem indult jól Molnár Anikó új esztendője, az egykori „Nagy Ő”-t ugyanis már napok óta szerencsétlenségek sorozata sújtja. Minden egy elromlott kazánnal kezdődött, majd a többi háztartási eszköz is felmondta a szolgálatot.
“Kezd az az érzésem lenni, hogy valaki megátkozott! Január elsején ugyanis elromlott a kazánom, és mondanom sem kell, hogy nem volt könnyű feladat szerelőt találni az év első napján. Jobban mondva nem is a szakember megtalálása volt a gond, hanem az ár, amennyiért hajlandók voltak kijönni. Végül másodikán megnézték a kazánt, és kiderült, hogy ki kell cserélni az egyik alkatrészt, így még harmadikán is a 17 fokos lakásban fagyoskodtam édesanyámmal” – sóhajtott Molnár Anikó, akinek a balszerencséje itt még nem ért véget.
“Mostanában az éjszakák is jól telnek, valami ugyanis rendszeresen lecsapja az áramot, én meg a sötétben botorkálva próbálom visszakapcsolni, ami nem túl jó szórakozás, és ez még nem minden, hogy teljes legyen a kép, a napokban a szárítógépem is elromlott” – taglalta a modell, aki az év első napjaiban szinte minden programját kénytelen volt lemondani, hogy a ház körüli teendőket intézze.

Kapcsolódó cikk

“Most jövök rá, hogy férfi nélkül nincs könnyű dolga egy nőnek. Persze nem minden pasi ezermester, de legalább a telefont meg tudja fogni, és ha probléma van a ház körül, akkor azt intézi, így viszont minden az én nyakamba szakad” – magyarázta Anikó, aki legszívesebben mindent maga mögött hagyna. “Szívem szerint elköltöznék valami mediterrán országba, ahol fűtésre sincs szükség és nem kell ilyen problémákkal bajlódni. De hát édesanyám miatt ez nem opció, róla ugyanis én gondoskodom, és őt már nem lehet kimozdítani a környezetéből.”

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.