A koronavírus-járvány idején érkezett a második egyedi alkotói támogatás
Közvetlenül azután, hogy az 1100 Év Kft. visszafizette a korábban elszámolatlan összeget, Bayer Zsolt 2020-ban egyedi pályázat keretében újabb 3 millió forintos alkotói támogatást nyert el az NKA-tól egy esszékötet megírására.
Molnár Áron külön hangsúlyozta, hogy ez a döntés a koronavírus-járvány legnehezebb időszakában született. Abban a periódusban döntöttek a támogatásról, amikor előadóművészek, zenészek és színházi dolgozók tömegei maradtak teljes bevétel és fellépési lehetőség nélkül.
A színész éles bírálattal illette az újabb pályázat szakmai beszámolóját is. Állítása szerint az elszámolásként benyújtott dokumentációban nem klasszikus esszék, hanem aktuálpolitikai és ukránellenes fejezetek szerepeltek, miközben a teljesítési igazolást aláíró személyek kiléte is további kérdéseket vet fel. A nyilvánosságra hozott iratokra Bayer Zsolt a Magyar Nemzet hasábjain reagált. A publicista egy lengyel műfordítóra hivatkozva magyarázta meg, miért nem teljesült az eredeti megállapodás.



