A csütörtökön közzétett videójában egyenesen a volt köztársasági elnöknek üzent, az inkorrektségről, a kegyelmi ügyről és Varga Juditról is említést téve.
A 444 több kérdést is feltett a tavaly lemondó államfőnek, Novák Katalinnak, a videóra pedig az Instagramon érkezett egy reakcióvideó egyenesen Molnár Árontól.
A lemondás utáni időszakról Novák azt mondta: “Hazudnék, ha azt mondanám, nem pokoli másfél év van mögöttem.”

Kapcsolódó cikk

Novák Katalin a 444-nek adott válaszait Molnár Áron nem hagyta szó nélkül, egyenesen a volt köztársasági elnöknek üzent.
„Biztos pokoli volt látni, ahogy elvették a tanárok sztrájkjogát. Ahogy a diákokat beidézték a rendőrségre, mert kiálltak a szabad oktatásért. Pokoli lehetett látni, ahogy a kórházakban állnak le a műtétek. Hogy a külügyminisztérium az élén Szijjártó Péterrel hogyan próbálja eltussolni, hogy orosz hekkerek feltörték a szervereket. És pokoli lehetett látni a NER gazdagodását, miközben Magyarország az EU legszegényebb országává vált. Erre gondoltál, ugye?” – kérdezte a színész, majd a kegyelmi botrányra is kitért.

Kapcsolódó cikk

“Azért nekünk, magyaroknak lenne kérdésünk: kinek a kérésére, unszolására adtál kegyelmet K. Endrének?” – mondta Molnár.
A 444 utcai interjújában az inkorrektség is elhangzott Novák Katalintól, amire Molnár Áron így reagált: „Az inkorrektséget én sem szeretem. Az mennyire inkorrekt, hogy miután eltussoltátok a kegyelmi botrányt, a mai napig havi 6 millió forintot kapsz az adófizetői forintjainkból?”
Végül Varga Juditot is megemlítette Molnár: “Követhetnéd a barátnéd, Varga Judit példáját, és választhatnál rendes szakmát. Asztalosként készíthetnétek közös asztalt, ahová leültök közösen, szembenéztek a bűneitekkel, és közösen számot adtok róla. Az asztalhoz fát az erdőből tudtok szerezni. Tudod, melyik erdőből…”

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

kapu tibor leszallt leszallas hazateres

Kapu Tibor hazatért a Földre

Nem egészen egy nappal a Nemzetközi Űrállomásról való lecsatlakozás után érte el a földfelszínt a Kapu Tiborékat szállító Crew Dragon kapszula. A magyar űrhajós immár földi levegőt szív, a hazatéréssel lezárult a történelmi űrrepülés.