Molnár Gusztáv hétfőn ismét súlyos állapotba került: a róla készült legfrissebb fotók alapján újra visszaesett. A már régóta alkoholproblémákkal küzdő színész ismét kórházba került, azt azonban nem tudni, meddig tartják bent. A barátai aggódnak érte, dühösek, s tehetetlennek érzik magukat, ám próbálnak mellette állni.
Molnár Gusztáv barátai azt szeretnék, hogy a hétfőn ismét kórházba került színészt ezúttal egészen addig ne engedjék ki, amíg nem ér a végére egy újabb rehabilitációs programnak. Ennek azonban vannak jogi keretei, mivel a kényszerelvonó intézménye jó ideje megszűnt Magyarországon.
A Blikk is beszámolt róla hétfőn, hogy a legújabb felvételeken a színész épp illuminált állapotban készül elvégezni az utcán a dolgát. A Blikk a színész ismerősi köréből is úgy tudja, hiába az elvonó és a sok segítség, Guszti visszaesett, újra iszik. Korábban még arról beszélt, hogy egy gyógyszernek köszönhetően gyakorlatilag allergiás lett az alkoholra, és már egy korty bortól is rosszul lenne, ha inna.
Kapcsolódó cikk

Molnár Gusztáv elárulta, napi hány liter tömény volt számára „a szokásos” az utóbbi hetekben
Megszólalt a barátai által nyilvánosságra hozott fotó után.
„Gusztit hétfőn ismét bevittük egy kórházba, ahol megint elkezdték a kezelését. Mivel úgy ítéltük meg, hogy önveszélyes, arra kértük az orvosokat, ha van rá lehetőségük, próbálják meg benntartani azután is, hogy összeszedi magát. A gond az, hogy kényszeríteni semmire sem lehet, hacsak egy szakorvos meg nem állapítja, hogy képtelen az önrendelkezésre. Ugyanakkor, ha kijózanodik, látszólag világosan felismeri a helyzetét, és azt is tudja, mi lehet a módja annak, hogy leszámoljon a függőségével. Így aztán kiengedik és minden kezdődik elölről. Ez egy ördögi kör, és úgy tűnik, mindenki tehetetlen” – mondta a Borsnak Molnár Gusztáv egy közeli barátja, hozzátéve: a színészt még kedden felveszik egy kórházi osztályra, de azt ekkor még nem lehetett tudni, hol és milyen kezelésnek vetik alá.
„Sajnos, Guszti feje fölött Damoklész kardjaként lebegnek azok a szervi tünetek, amelyeket az alkoholizmus táplál. Ugyanakkor mentálisan is komoly mélységeket jár be folyamatosan. Igen, benne van a pakliban, hogy rövidesen ismét kiengedik, és mi, akik próbálunk mellette állni, joggal tartunk attól, hogy a spirál újraindul. Egyszerűen dühítően tehetetlenek vagyunk” – mondta Molnár Gusztáv barátja.
Kapcsolódó cikk