Molnár György Elefánt márciusban számolt be róla, hogy legyőzte a rákot, de most ismét egészségügyi problémái akadtak, egyelőre nem tudni, mi okozza a panaszait, írja a 24.hu.
Rám nem jellemző, de annyira nem éreztem jól magam, hogy Pünkösd pénteken kihívtam magamra a mentőt. Aznap bekerültem a Kútvölgyi Kórházba, épp a kardiológiai osztály volt a sürgősségi ügyeletes.
“Végül egészen késő estig ott voltam. Rengeteg vizsgálatot végeztek rajtam, voltam vérvételen, EKG-n, az eredmények akkor nem mutatták ki, mi lehet a probléma. Viszont az biztos, nem stimmel valami” – árulta el a zenész. Azóta szinte minden napját a kórházban indította, több vizsgálaton is átesett már.
Most hétfőtől elkezdtem járni a Budapesti Szent Ferenc Kórházba, ahol a nagyon kedves barátom, Toldy-Schedel Emil a főigazgató. Ritka jó kardiológus, naponta kerül sor újabb és újabb vizsgálatokra.
Kapcsolódó cikk
Hátborzongató bűncselekmény áldozata lett az Omega dobosa, Debreczeni Ferenc
Saját otthonában támadták meg.