Hirtelen harag és a bevált túlélési stratégia
A feszült pillanatokban Molnár Viktor többször is nehezen türtőztette az indulatait a kamerák előtt, amit fia már jól ismert a korábbi évekből.
A fiatal fiú elmondása szerint megtanulta, hogyan reagáljon ilyenkor: „Megtanultam az évek során, hogy apát ilyenkor nem is akarom nyugtatni, nem akarok hozzászólni sem”.
Titusz találó képpel írta le a helyzetet: „Ilyenkor apa úgy viselkedik, mint egy dinamit. Meggyújtják a kanócot, felrobban és fél perc múlva minden visszaáll a helyére, utána meg, ha az ember összeragasztja a darabokat, megint lesz egy dinamitja. Úgyhogy ezekben a helyzetekben semmi értelmét nem látom, hogy hozzászóljak, mert semmit nem fog segíteni a helyzeten, ha azt mondom, hogy „Apa, nyugi!”. Egyébként én is hasonló vagyok, csak engem sokkal nehezebb felidegesíteni, mert értelmetlennek tartom ezt a viselkedést, és nem akarok senkivel veszekedni, inkább csinálom tovább, amit kell.”.
A tinédzser határozottan vallja, hogy a futamok során a tettek döntenek: „Nem akartam nagyon belelendülni ebbe a veszekedésbe, mert nem láttam értelmét. Mindig, attól függetlenül, hogy egymással vitázunk, úgyis az dönti el a végeredményt, hogy hogyan játszunk. Mondhatok bármit, ha nem ahhoz méltón játszok, mert úgyis az dönti el, hogy ki milyen erős vagy ügyes, nem pedig az, hogy egy vitában valakit lenyomok.”.
A türelemre akkor is nagy szükség volt, amikor az édesapa a nehéz pillanatokban hirtelen a feladás lehetőségét emlegette.
Amikor az apánál betelt a pohár, a 17 éves fiún múlt, hogy ne érjen véget a verseny. Titusz egy meglepően egyszerű trükköt vetett be, hogy a feladást emlegető kijelentések azonnal elveszítsék az erejüket.


