A szellemitulajdon-védelem nélkül minden alkotás csak egy lopható ötlet
Az SZTNH a felsőoktatási intézmények közül a Miskolci Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem után kötött megállapodást a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel. “A MOME vezetősége felismerte, hogy a diákokoknak a nemzetközi piacon hasznosítható tudás megszerzése, az intézménynek az egyetemi szintű oltalomszerzés jelenthet újabb forrásokat”.
Az SZTNH közreműködik az oktatásban, a MOME pedig cserébe a vizuális kommunikációt segíti
A MOME hallgatói tanulmányaik során vagy később, vállalkozásaikban különböző termékek és szolgáltatások létrehozásában is részt vehetnek , így alapvető érdekük felismerni a formatervezésiminta-oltalom vagy a védjegy által nyújtott előnyöket
– hangsúlyozta a megállapodás kapcsán Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke. Hozzátette: külföldi egyetemeknél jól bevált modell, hogy az intézményi szinten megszerzett és jól hasznosított oltalmak további bevételeket jelentenek az egyetemnek.
Böszörményi-Nagy Gergely, a MOME alapítványi elnöke azt emelte ki, hogy a MOMÉ-n egy nemzetközi szintű egyetemi márka felépítésén dolgozunk. “Ehhez a szellemi tulajdon kezelésében is bátor és innovatív megközelítésre van szükség, ami egyszerre ösztönzi, védi és hasznosítja az egyetemen létrejövő új tudást. Ehhez támasz és garancia az SZTNH szakmai támogatása”.
Veszprém-Balaton 2023: A MOME és a Pannon Egyetem együttműködik, hogy elnyerjék Európa Kulturális Fővárosa címet
Többek között közös kurzusokkal, projektekkel kívánják támogatni a Pannon Egyetem szerepét az EKF projektben.