Monori Lili színésznő életműdíjat kap a magyar filmek fesztiválján Los Angelesben, írja a Magyar Film az MTI-re hivatkozva.

Bunyik Béla, a 19. alkalommal tartandó fesztivál alapítója és főszervezője elmondta: a több mint 60 filmben szerepelt Monori Lili két filmjét is bemutatják az idei filmmustrán. Az újonnan digitalizált A Tanú – a Cannes-ban vetített teljes filmet, a korábban kivágott részekkel együtt –, valamint a 2018-ban készült Rossz Versek című új film iránt máris érzékelhető az érdeklődés.

Monori Lili Színésznő Életműdíj A Tanú Rossz Versek
Monori Lili Színésznő / Fotó: Farkas Norbert

Monori Lili – az egészségi állapota miatt – nem lesz jelen a rendezvénysorozaton, ezért a díjat Bunyik Béla személyesen adja át neki Budapesten a már szokásos díjkiosztó vacsorán, a fesztivál után.

A tanú felújított változatát beválogatták a cannes-i filmfesztiválra

Bacsó Péter 1969-ben forgatott A tanú című filmjével, a magyar rendszerváltás után 30 évvel a leváltott szocialista diktatúra szimbólumává vált. Az elkészítése után tíz évre dobozba zárt alkotást 1981-ben vetítették először Cannes-ban, az Un Certain Regard szekcióban, és ezután 32 országban is bemutatták.

Bunyik Béla kiemelte, hogy Los Angelesben egyre sikeresebb a Digitalizált Magyar Klasszikusok címen vetített sorozat, amely havonta mutat be egy-egy magyar klasszikus filmet. A múlt héten láthatták az érdeklődők a Bereményi Géza rendezte Eldorádó című alkotást, amelyet Bunyik Béla az egyik legjobb magyar filmnek minősített, és amelynek olyan nagy volt, hogy “közkívánatra” az utolsó pillanatban bekerült a fesztivál programjába is.

Reisz Gábor új filmje, a Rossz versek bekerült az Európai Filmdíjra

Az idei válogatásban 31 ország 46 filmje szerepel, amelyeket az EFA testülete és meghívott szakértők válogattak ki. A következő hetekben az Európai Filmakadémia több mint 3600 tagja szavaz a filmdíj legfontosabb kategóriáinak – a legjobb európai film, rendező, színész, színésznő és forgatókönyvíró – jelöltjeiről. A jelöléseket november 9-én hirdetik ki Sevillában, a győztesekről nyolctagú zsűri dönt.

A jövő héten kezdődő fesztiválon egyébként bemutatják Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotását is, amelyet Magyarország Oscar-díjra jelölt a nemzetközi filmek kategóriájában.

Akik maradtak: Túlélték a háborút, de élni még nehezebb lesz – Kritika

Nem csak az a kérdés, túl lehet-e élni a tragédiákat, hanem az is, hogyan lehet azok után élni és szeretni. Szívbemarkoló élmény Tóth Barnabás Akik maradtak filmje, amelyet a jövő évi Oscar-díjra jelölt Magyarország. akik maradtak film, tóth barnabás rendező, hajduk károly, szőke abigél

Az egy hétig tartó rendezvénysorozaton egyébként magyar játékfilmek, televíziós alkotások, dokumentum-, és rövidfilmek, valamint animációs alkotások mutatkoznak be. A magyar filmfesztivált a Bunyik Entertainment mellett a Magyar Amerikai Film- és Színházi Társaság szervezi, magyarországi támogatója pedig – az elmúlt évekhez hasonlóan – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a Magyar Nemzeti Filmalap.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.