A 95 éve született Móré Mihály festő- és grafikusművész alkotásaiból nyílt emlékkiállítás vasárnap Debrecenben, a Kölcsey Központ Bényi-termében.

Áfra János költő, művészeti író megnyitója előtt hangfelvételről idézték fel Móré Mihálynak a művészetéről vallott szavait.

Áfra János: Mióta elkészült a Rítus kézirata, nem írtam verset – Interjú

ContextUs: A Rítus születését megelőzően néhány hónapot tölthettél külföldön a második kötettel elnyert Horvát Péter Irodalmi Ösztöníjnak köszönhetően. Mennyiben segítették, esetleg hátráltatták az új élmények, az ismeretlen helyszín az írás folyamatát? Sokat segített, a kötet anyagának jelentős része a Berlinben és Stuttgartban töltött hónapok alatt (2016 októberében és 2017 februárjában) készült el – kísérleteztem az automatikus írással, sok időt töltöttem az egyes szövegek megszerkesztésével, összehangolásával, valamint a kötetszerkezet kidolgozásával.

“Festőből lettem grafikus, engem a mesterség, s abban is mindig az új technikai kivitelezés érdekelt, ebbéli kíváncsiságom miatt próbáltam ki szinte minden műfajt és technikát. Igyekeztem a lehető legtöbbet megtudni az emberről. Csak az érzéseivel, a bajaival, a vágyaival, a gondolataival együtt tudom őt képpé eleveníteni” – volt hallható az emlékkiállítás megnyitóján.

Móré Mihály Festő Kiállítás Debrecen
Érdeklõdõ A Vonal Diszciplínája Címû Kiállítás Megnyitóján A Debreceni Kölcsey Központban 2019. Május 5-Én. A 95 Éve Született Móré Mihály Festõ- És Grafikusmûvész Mûveit Bemutató Tárlat Június 2-Ig Tekinthetõ Meg / Fotó: Mti /Czeglédi Zsolt

A megnyitón Áfra János idézte fel a debreceni festő- és grafikus művészi pályáját, kiemelve, hogy az akkori “hivatalosságokkal” gyakran szembekerülő művész ugyan állami elismerést nem kapott, de számos országos grafikai pályázatot megnyert.

Picasso szerelméről készült akt majd’ 100 millióért kelt el

A Joueuse de flute et nu couché (Furulyán játszó lány és fekvő akt) című rajzot a New York-i Modern Művészetek Múzeuma adta el, a licitet egy európai vevő nyerte a csütörtöki árverésen – közölte a Christie’s aukciósház. A bevételt a múzeum új alkotások beszerzésére fordítja.

Móré Mihály Szőnyi István tanítványa volt, Picasso és Matisse művészete állt hozzá közel, portréi mellett több alkotását a Hortobágy ihlette. Az 1924-ban született és 1997-ben elhunyt Móré Mihály Debrecen képzőművészeti és közéletének egyik meghatározó alakja volt, sokan ma is őrzik történeteit, karakterét.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.