A Fűrész-sorozat és az Aquaman rendezője, James Wan úgy döntött, hogy új filmet készít a Mortal Kombat véres videójáték alapján.

James Wan producer négy évvel ezelőtt jelentette be először, hogy a Mortal Kombat nevű videójáték-franchise alapján filmet készít. Az előkészítésének ideje elhúzódott, de végre 2019 végén elindulhat a forgatás a Joblo szerint.

Mortal Kombat James Wan
A Mortal Kombat Az Egyik Legbrutálisabb Játék / Kép: Screengeek

Még 2016 novemberében jelentették be, hogy a díjnyertes reklámfilm rendező Simon McQuid fogja rendezni az új Mortal Kombat-filmet, amely az első nagyjátékfilmes munkája is lesz egyben.

A film forgatási munkálatai Ausztráliában az Adelaide Stúdióban zajlanak majd.

A forgatás jó hatással lesz a helyi gazdaságra is, hiszen 70 millió ausztrál dollárt fektetnek a projektbe.

A Paramount filmstúdió meghajol a rajongói akarat előtt: újratervezik a Sonic-figurát

A támadások elsősorban Sonic félresikerült kinézetét érték, így a produkció úgy döntött, újraalkotják a karaktert a rajongók – és a Yuji Naka, a Sonic-karakter vezető tervezője – legnagyobb örömére, írja a Design Taxi . A bejelentést maga a film rendezője tette Twitteren, aki megerősítette, hogy figyelembe veszik a negatív visszajelzéseket: – fogalmazott Jeff Fowler.

A film forgatókönyvének megírását Greg Russo forgatókönyvíróra bízták. Még hivatalosan nem hozták nyilvánosságra a történetet. De biztosra vehetjük, hogy egy halálos bajnokság körül bonyolódik, amely a világ sorát dönti el.

via GIPHY

Greg Russo megerősítette, hogy a játékban választható karakterek, a filmben is megjelennek és fontos szerephez jutnak. Liu Kang, Johnny Cage, Sonya Blade, Kano, Raiden, Sub-Zero, és Scorpion tehát már biztosan feltűnnek a produkcióban.

James Wan Rendező Fűrész Mortal Kombat
James Wan Rendező És Producer Vette Kezelésbe A Mortal Kombat-Franchiset / Fotó: Varitey

Nem ez az első filmes adaptációja a Mortal Kombat nevű brutális számítógépes játéknak, hiszen Paul W.S. Anderson 1995-ben már rendezett egy a játékra épülő filmet. Paul W.S Anderson maradt a számítógépes játék adaptációk világában és feleségével Milla Jovovich színésznővel együtt a Kaptár-sorozatot lelkes készítője volt. A MK 11 idén, április 23-án jelent meg.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.