November végén mutatják majd be Magyarországon Mundruczó Kornél és Wéber Kata legújabb filmjét, az Evolúciót.

Megjelent az előzetese

Mundruczó Kornél és Wéber Kata új filmjének Cannes-i sikeréről már beszámoltunk korábban, most azonban mi is eggyel közelebb kerülhetünk az alkotáshoz. Megjelent az Evolúció előzetese, amiből kiderül, három generáció történtét ismerjük majd meg.

Éva, Léna és Jónás szemüvegén keresztül kísérhetjük végig családjuk sorsának alakulását. Időben a II. világháborútól a mai Berlinig alakul a történet.

Az egyik főszereplő Monori Lili, partnere pedig Láng Annamária. A többi szereplőt Goya Rego, Padmé Hamdemir és Jule Böwe alakítja majd. A film producerei Viola Fügen, Michael Weber és Petrányi Viktória, közölte a 24.hu.

Kapcsolódó cikk

Martin Scorsese, mint executive producer

A rendező-forgatókönyvíró páros áttörő filmje, a Pieces of a Woman, készítésében Marin Scorsese is a segítségükre volt. Ez ennél a filmnél sem volt másképp, ismét az executive producer szerepét tölti be.

Mundruczó Kornél és Wéber Kata minden új filmje pozitív értelemben vett sokként hat mind a nézőre, mind pedig a filmkészítőre – soha nem adják fel a feltérképezetlen területek feltárását. Az Evolúcióval az idő mozgásának dramatizálására találnak módot, azt megmutatva, ahogy emlékezünk és ahogy felejtünk. Az Evolúció a nyugtalanító valósággal néz szembe, méghozzá új és izgalmas, sőt felszabadító módon. Valódi filmes történetmesélők munkája

– nyilatkozta Scorsese. 

Az Evolúciót November 22-én fogják bemutatni a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon (ZSIFI), ezt követően pedig november 25-től játszák majd a mozikban.
Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet