Nádas György és a felesége, Zsuzsa 2013-ban házasodtak össze, úgy, hogy korábban nem éltek együtt, ezért a házasságuk kezdete szó szerint a közös életük kezdete is volt, és úgy tűnik, a kapcsolatuk valóban mindent kibír, hiszen még most is nagyon boldogok együtt. Zsuzsa mindenben támogatja a férjét, és mellette volt akkor is, amikor a humorista életmódot váltott, hogy megszabaduljon a súlyfeleslegtől, ami már az egészségét veszélyeztette.
Nádas György és a felesége Valentin-nap alkalmából egy tematikus fotózáson vettek részt: hagyományos görög ruhákba öltöztek, hogy ezzel elevenítsék fel rodoszi nászútjuk emlékét, és közben a Tények Plusz kameráinak meséltek a kapcsolatukról.
„Én úgy gondolom, hogy a mai napig szerelmes vagyok a feleségembe” – mondta Nádas György, megindokolva, miért tartja fontosnak, hogy megünnepeljék a szerelmesek napját.
„Mindenféle ünnepet igyekszem megtartani. Nem volt ez divat Európában 30 évvel ezelőtt, de nagyon örülök, hogy most már van egy olyan napunk, amikor csak a párunkra figyelünk és a másikhoz való ragaszkodásunkat megpecsételjük” – folytatta a humorista, aki az elmúlt időszakban hihetetlen átalakuláson esett át, és több mint 40 kilót fogyott.

Kapcsolódó cikk

„Volt egy elhatározásom, mielőtt 60 éves lettem, hogy én szeretnék megint úgy kinézni, mint ahogy néztem ki 20 éves koromban. Ez gyakorlatilag lehetetlen, de megközelítettem” – magyarázta, hozzátéve, hogy a felesége volt az, aki megadta neki a szükséges motivációt.
„Volt egy mondata, amikor nekem már nagyon fájt a térdem, lihegtem az asztmától, izzadtam, tehát nagyon kövér voltam, 116 kiló. Akkor azt mondta, hogy ő nem akar korán özvegyasszony lenni, és ez nagyon megütött engem.”
Ekkor szánta rá magát az életmódváltásra, de elismerte, hogy nem volt egyszerű dolga, mivel imád enni, ezért olyan módszert akarta találni, amivel nem kell szigorú diétára fognia magát, és mindenről lemondania, amit szeret. A megoldást végül egy testsúlycsökkentő mátrixként ismert anyagcsere-fokozó és zsírbontó gyógynövénykúra jelentette.

Kapcsolódó cikk

„Az anyagcserém tökéletesen helyreállt, úgyhogy bátran fogyasztok most már mindent” – mondja a humorista, aki látványos fogyása után nagyszerűen érzi magát a bőrében.
A különleges kapszula többféle gyógynövénykivonatot tartalmaz, így egyszerre méregtelenít, gátolja a cukor felszívódását, és csökkenti az édességek iránti sóvárgást, méghozzá úgy, hogy közben nem kell éheztetni a szervezetet. Tartalmaz többek között bélseprőt, ami kitisztítja a beleket, májvédőt, valamint kolint, egy makrotápanyagot, ami hozzájárul a normális anyagcsere fenntartásához.
Nádas György most tökéletesen elégedett az eredménnyel, és ez meg is látszik rajta. „Most már 40 kiló lejött rólam, nem akarok többet fogyni, ez pont az, amivel kényelmesen érzem magam” – mondja.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.