Frank-Walter Steinmeier német államelnök múlt pénteken fogadta irodájában a berlini Schloss Bellevue-ben Nádas Péter magyar írót, a találkozóról pedig egy fényképet is közzétettek az elnök honlapján.

Hirdetés

Neves írók egy csoportja – köztük Nádas Péter – nyílt levelet intézett a német Holtzbrinck konszern vezetőjének korábban – írja a Könyvesblog –, mert egyszerűen nem értik, hogy miért váltották le a Rowohlt kiadó addigi igazgatóját, Barbara Laugwitzot.

Nádas Péter a német államelnök irodájában / Fotó: Henning Schacht / Bundespraesident.de

Az írók alapvetően nemcsak a leváltást nehezményezik, hanem azt is, hogy rendszerint falakba ütköznek és semmilyen tájékoztatást nem kapnak az elbocsátás okairól, illetve kifogásolják azt is, hogy a leváltott kiadóvezető nem léphet kapcsolatba az írókkal.

A Holtzbrinck igazgatója, Joerg Pfuhl korábban félreértésnek nevezte, hogy elzárnák Laugwitzot az íróktól, akik most egy emaillel cáfolják ezt, amely egyebek között arról rendelkezik, hogy a leváltott igazgató csak a konszern vezetőjével folytatott konzultáció után léphet kapcsolatba az írókkal.

Ezek után az írók úgy érzik, hogy Pfuhl azzal, hogy félreértésre hivatkozott, nyíltan az arcukba hazudott.

Nádas Péter: Az élet megcsúfolása – Tudósítás / ContextUs

A Margó Irodalmi Fesztivál ez évben a 8. alkalommal kerül megrendezésre a Teslában, különlegessége, hogy idén az egyébként is sokszínű programsorozat könyvvásárral is kiegészült. A nyitónap egyik (vagy alighanem) legfontosabb eseménye Nádas Péter és Forgách András – a már harmincadik „születésnapját” ünneplő

A nyílt levél – melyet Nádas mellett olyan alkotók írták alá, mint például Elfriede Jelinek, Daniel Kehlmann, Eugen Ruge vagy Martin Walser – leszögezi, hogy ez az eljárásmód befolyásolja a kiadóval kapcsolatban álló szerzők jövőjét is, megkérdőjelezi a jelenlegi vezetés hitelességét, ráadásul tartanak attól, hogy egy napon majd a többi szerző is hasonló vezetési stílussal találja szemben magát.

Hirdetés