Rendezett családi háttér a láthatáron

Az édesanya kiemelte, hogy gyermekét egyáltalán nem viselte meg a műsor, hiszen a felvétel még májusban történt, és Enikő már akkor túllendült a zsűri bírálatán. „A szombati műsor után valóban kaptunk negatív kommenteket, miszerint a szülők hibája, hogy a lány ilyeneket énekel, ami inkább nekünk nem esett jól” – mondta az édesanya, hangsúlyozva, hogy a dal nem tartalmazott trágár kifejezéseket, legfeljebb a szexualitást és az illegális szereket érintette.

A lány külön élő édesapja, Róbert is megszólalt az ügyben. Elmondta, hogy napi kapcsolatban áll a lányával, és mindig arra tanította, hogy ne foglalkozzon mások véleményével: „Enikőnek mindig is azt tanítottam, nem kell azzal foglalkozni, hogy mások mit gondolnak rólunk. Ő ezt a szemléletet teljesen a magáénak érzi. Természetesen a műsor után is beszéltem vele, és kijelenthetem, hogy nincs semmi baj” – mondta az apa.

Enikő korábban családon belüli bántalmazás miatt került ki a családból, és idén januárban helyezték el a lakásotthonban. A helyzet azonban hamarosan rendeződhet, ugyanis a bíróság a közelmúltban visszaadta az édesanyának a teljes körű felügyeleti jogot, így a kislány hamarosan végleg hazatérhet a Blikk beszámolója szerint – ismertette a Blikk.