„Azért lettem politikus, hogy ezt felolvashassam!” – Nagy Ervin leplezte le a közmédia feketelistáját

Nagy Ervin kíméletlenül a régi elit arcába vágta a cenzúrázott művészek névsorát

Hangosan, határozottan olvasta fel azokat a neveket, akik egytől egyig letettek már valamit az asztalra a pályájuk során, mégis feketelistára kerültek a köztévében. Bródy János, Dés László, Zacher Gábor, Enyedi Ildikó és Nemes Jeles László mellett olyan ikonok is elhangzottak a mikrofonba, mint Gálvölgyi János, Koltai Róbert, Kulka János, Kepes András, Kern András vagy éppen Hernádi Judit. A lista hossza és szakmai súlya szinte felfoghatatlan volt: Hajós András, Kováts Adél, Mácsai Pál, Csákányi Eszter, Jordán Tamás, Grecsó Krisztián, Szabó Kimmel Tamás, Fluor Tomi és Falusi Mariann neve is ott visszhangzott a teremben. Ez a hihetetlen névsor egyetlen perc alatt semmisítette meg a volt hatalom hazug kulturális mítoszát. A szigorú időkorlát lejárta után a képviselő később egy újabb lehetőséget is kapott a felszólalásra, ahol már részletesen is kifejtette a véleményét a megdöbbentő állami cenzúráról. Kíméletlenül a bukott hatalom szemére vetette, hogy a kiépített rendszerük valójában egy kőkemény feketelistát működtetett az adófizetők pénzéből, és teljesen mindegy volt számukra, ki milyen valódi művészeti értéket képvisel a szakmájában. A tehetség és a szorgalom helyett kizárólag a vak lojalitás számított a pártközpontban.

A tehetség és a minőség végre felváltja a politikai alapon működő feketelistákat

A kormánypárti politikus határozottan megígérte, hogy a jövőben végre visszahozzák a tisztán művészetiszínvonal-alapú látásmódot a magyar közmédiába. Gúnyosan megjegyezte a tiltakozóknak, hogy őket egyáltalán nem fogja érdekelni, hogy például a jobboldali Eperjes Károly kit puszilgat otthon, vagy éppen ki miatt imádkozik esténként, mert a képernyőn ezentúl gond nélkül le fog menni az Indián tél és a Meteo is. A bosszúhadjáratok és az ideológiai tisztogatások sötét korszaka ezzel a határozott ígérettel végleg lezárult.

A beszéde végén a képviselő mély emberi őszinteséggel árulta el, hogy valójában pontosan azért lépett politikai pályára, hogy ezeket a neveket egyszer a legfőbb törvényhozás falai között felolvashassa. Háláját fejezte ki az említett alkotóknak, amiért volt bennük elég civil kurázsi ahhoz, hogy a legnehezebb időkben is bátran kiálljanak az olyan elnyomott csoportok és személyek mellett, mint a sztrájkoló tanárok vagy éppen az üldözött Iványi Gábor. A gerinc és a tisztesség végre ismét megbecsült érték lett a magyar közéletben.

„...maguk legalizálják a középszert, politikai alapon tisztogató akciókat csinálnak” – vágta a bukott elit arcába a képviselő.

Az egykor mellőzött hősök azok az emberek voltak, akik a megfélemlítés és az egzisztenciális zsarolás ellenére sem adták el magukat a propagandának, amiért a diktatórikus rendszer kőkemény büntetést szabott ki rájuk. A felszólalás utolsó, megsemmisítő mondataiban a képviselő nemcsak megköszönte ezt az emberfeletti tartást a kollégáinak, hanem egyenesen a felelősök arcába nézve felszólította őket: a pusztításért, amit a magyar kultúrával tettek, egy életre szégyelljék magukat.