„Tudom, hogy sokan fognak most felhördülni, de el kell mondjam, hogy nem csupán az énekórákon szerepeltem jól, de számomra kötelezővé tették az énekkart is, így tizenöt hosszú, és nemkülönben különös éven át kórustag voltam. Hogy szerettem -e? Nem, dehogy! De becsülettel jártam és megtettem, amit megkövetelt a haza” – kezdte nevetve. „Gimiben is bekerültem, értsd, betettek az énekkarba, de itt már okosabb voltam, vagyis azt hittem, hogy okosabb leszek. Szándékosan kezdtem el úgy énekelni, hogy még véletlenül se feleljek meg a követelményeknek. Hamis voltam, alul intonáltam, de nem számoltam azzal, hogy egy profi kórusvezető kiszúrja a szándékosságot, sőt, azt is kihallja belőle, hogy mennyire nehéz is szándékosan rosszul énekelni. A jutalmam egy osztályfőnöki rovó lett és persze bent maradtam a kórusban. Ezt egyébként ma már nem bánom, mert rengeteget tanultam azokban az években” – vallotta be.