Hogyan járta be a teljes magyar politikai palettát az SZDSZ-től a MIÉP-en át a Fideszig, úgy, hogy a mai napig liberálisnak tartja magát, miért drukkol az oroszoknak az ukrajnai háborúban és pontosan milyen viszony fűzi Orbán Viktorhoz – többek között ezekről beszélt legutóbbi interjújában Nagy Feró, a Nemzet Csótánya, Kossuth-díjas popzenész, valamint azt is elárulta, milyen a kapcsolata Istennel.
Bár nemrégiben arról beszélt, leszokott az égetett szeszes italokról, úgy látszik, a „páleszmentes” időszak azóta véget ért, ugyanis most egy könnyednek szánt, de végül a politikát is jócskán érintő, fehérasztalos, pálinkával és borral is bőven megöntözött interjút adott az Indexnek a Beatrice frontembere, aki kifejtette, azt szeretné, ha az oroszok győznének a szomszédunkban dúló háborúban. A miértre pedig igy válaszol: „Az orosz kultúra sokkal kifinomultabb, mint az ukrán. Annak drukkolok, hogy verjék szét Zelenszkij száját, aki a saját népét irtja. Ukrajnában irtották az orosz lakosságot. Csak erről nem beszélünk. Putyin többször elmondta: stop. Sírtak a határon túli oroszok, amikor a nácik gyilkolták őket”. Kijelentette, tudja azt is, hogy „nélkülem is győzni fognak”.
Az SZDSZ-ből akkor ábrándult ki, amikor felvetette, hogy konstruktív ellenzékként segíteniük kellene Antall Józseféket (MDF), de erre Pető Iván, a párt egyik alapítója azt válaszolta neki, hogy „kitűnő zenész vagy, de ne foglalkozz a politikával”.
Kapcsolódó cikk
“Figyelj, nincs mit enni!” – Bement a miniszterhez Nagy Feró, hogy munkát kérjen
Forintos gondjai is voltak sokszor Nagy Ferónak – derült ki az ATV a Nagy dilemma című műsor felvételén.
Aztán elmondta, mi lehetett a MIÉP-pel való szakítás oka? „Csintalan Sándor betelefonált a Pannon Rádióban futó, baromi népszerű műsoromba, később kérdőre vontak, hogy »mi volt ez a kvaterkázás ezzel a szocival«, miközben én boldog voltam, hogy egy jobboldali rádióban is elmondhatja a véleményét. Miért ne mondhatná? Csintalan később fideszes lett, most újra szoci.
Elárulta azt is, milyen mély az Orbán Viktorral való kapcsolata. „A miniszterelnök rajongója vagyok. Ha egy eseményen találkozunk, akkor meghallgatja a véleményem, de ennyi az egész” – mondja a Kossuth-díjas alkotó, aki Fradi-szurkolóként egyszer megszólta a Karmelitában a miniszterelnök lila nyakkendőjét.
Kapcsolódó cikk
Nagy Feró megharagudhatott Orbán Viktorra, amiért ezt tette vele a miniszterelnök
Csak össze ne vesszenek.
„Mindig kell választani, ezért vannak a választások. Tényleg liberális vagyok abban az értelemben, hogy tisztelem és elfogadom mások véleményét. De az elfogadáson van a hangsúly. Sosem fogom azt mondani másra, hogy ő hülye vagy egy barom, mert eltér a véleményünk. Olyat se hallhattál tőlem, hogy Gyurcsány Ferencet vagy Magyar Pétert fennhangon szidom. A világ folyamatosan változott, de én ott maradtam középen” – állította Nagy Feró, ám az végül nem derült ki hogy a Csurka István vezette MIÉP antiszemitizmusával hogy fért meg orientációja.
„Tudod, nekem személyes kapcsolatom van Istennel. Azért akartam katolikus lenni, mert ott közelebb van az Úristen. Egy dolog nem tetszik, amikor a pap azt mondja, hogy ti, bűnösök. Nem, én nem vagyok bűnös. Amit tegnap tettem, abban az Úr is vastagon benne van. A lelkiismeretem is ő” – vallotta meg, mi motiválta hívőségét. Ehhez kapcsolódva pedig arról is beszélt, hogy sose gondolta volna, hogy gyerekei felnövését megéri és négy unokája lesz. „Ez életem legnagyobb öröme és nagy büszkesége” – jelentette ki.
Kapcsolódó cikk
Nagy Feró szerint a kormánypárt melletti kiállás is lázadás
Ő most is rendszerellenesnek tartja magát.