Nan Goldin fotográfus művészetében a családi pillanatok egy egészen különleges helyet foglalnak el, hiszen mindig is csak családpótlékot fotózhatott.

Mindannyiunk emlékezetében ott vannak azok a családi albumok, amelyeknek nem művészi értékük a fontos, hanem, hogy kinek az életéből ragadnak meg egy pillanatot, kivel ábrázolja egy fontos emlékünket.

Goldin 13 évesen hagyta el családját, miután idősebb nővére öngyilkos lett. A ’60-as években Boston külvárosait, majd a ’70-es években New Yorkéit róva kezdett el intim fotókat készíteni a barátairól, akik mint család vették körbe. Goldin számára nővére, és az AIDS-nek köszönhetően sok barátja elvesztése miatt is fontos az emlékezet. A fotózás lett számára az a mód, ahogy maradandó pillanatokat tud megragadni.

A fotó elkészítésének pillanata, ahelyett, hogy távolságot teremtene, az éleslátás és az érzelmi kötődés pillanata

– mondta Goldin 1986-ban. A művész számára, aki naplószerű, vallomásos fotótechnikájáról ismert, egy portré elkészítése olyan, mintha mondjuk megsimogatná a portréalanyt. 

Élete során, amelyben a kötődést kereste, választott családra talált. Ahogy a gyakran referált The Ballad of Sexual Dependency című könyvében írja:

Nem vér vagy lakhely által összekötve, hanem inkább ugyanazon értékrend alapján. A teljességet éljük meg a pillanatnak áldozva.

Goldin 1972-ben kezdett nőnek öltözött férfiakat fotózni. Valójában soha nem nőnek öltözött férfiként szemlélte ezeket az embereket, hanem valami teljesen mást látott bennük: egy harmadik nemet. És ennek a harmadik nemnek több értelme volt Goldin számára, mint a másik kettőnek.

A fenti képen Jimmy Paulette (a kamerába néz) és Taboo! (nem látjuk az arcát) a New York-i lakásuk fürdőjében láthatóak. Egyikükön sincs már paróka és felső, de Jimmy Paulette még ki van festve és Taboo! nyakában még egy súlyos láncot visel. A jelenet spontánnak és átlagosnak tűnik. Nem érezzük úgy, mintha a fotós épp megzavarna egy otthoni, intim jelenetet, hanem mintha maga is része lenne ennek az otthonnak. Akár a saját fényképezőnkkel vagy telefonunkkal kattintott képek a fürdőből.

Goldin egyébként albumborítókat is készített munkássága során, itt a Layo & Bushwacka!: Night Works című albumához készített fotójáról írtunk.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.