Mindenkiben ott a lehetőség arra, hogy meggazdagodjon, de van öt olyan csillagjegy, amely szülöttei esetében ennek az esélye az átlagosnál is nagyobb.

Skorpió - Karizma és intuíció

A Skorpió az intuíció ajándékával születik és döntései néha szembe mennek a megszokott keretekkel, de éppen ez az, ami miatt gyakran a környezetük számára szinte érthetetlen és váratlan sikereket képesek elérni. Tudásukat és sikereiket ugyanakkor remekül tudják konvertálni pénzre.

Oroszlán – Uralja a helyzetet

Az Oroszlán igazi vezető. Magabiztos és ambiciózus, rendkívül erős személyiség. Szívesen vállal felelősséget, ráadásul el is bír vele. Könnyen eléri, hogy az emberek körülötte örömmel dolgozzanak vele a közös sikerért, amelyből természetesen ő profitál majd a legjobban.

Szűz – Aki mindig célra tart

A Szűz olyannyira elkötelezett és céltudatos tud lenni, hogy szinte nem is ismer határt ebben. Erőteljesen dolgozik, mindig célra tart és szinte nem is pihen, ha előtte lebeg, amit kitűzött maga elé. Ez gyakran éppen elegendő ahhoz, hogy megszerezze, amire vágyik.

Bika - Szorgalmas, erős és praktikus

Alázatos Bikával nem nagyon találkozni. Számára a kis dolgok nem is számítanak igazán, szeret nagyban és komolyban gondolkodni. A legelő a Bika számra csak akkor jó, ha bőséges és termékeny. Racionális és két lábbal jár a földön, a pénzügyi döntéseit is ez jellemzi. Éppen ezért sikeres.

Rák – A magabiztos kommunikátor

Egy Rák pontosan tudja, hogy mit akar és ezt általában el is éri. Képes hosszan és fáradhatatlanul dolgozni, erős és magabiztos jellem. Jelentős meggyőző erővel bír és bárkit rá tud venni szinte bármire. Munkája eredményét pedig szemrebbenés nélkül elkéri és haza is viszi.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

zsak-penzek

3 zsák pénzt kap ez az öt csillagjegy most hétvégén

Ezen a hétvégén az univerzum különleges meglepetésekkel készül az asztrológia szerint. Néhány szerencsés csillagjegy számára különösen kedvezőek a csillagok állásai, amelyek gazdagságot és szerencsét ígérnek. Lássuk, kik azok a szerencsések, akikre pénzügyi bőség vár.