Pécs Király utcájának Nappalijában megtartották a kilencedik Ördögkatlan Fesztivál sajtótájékoztatóját, ahol több mindenre derült fény, mint gondoltuk volna.

A száraz pogácsákkal teli asztalokon túl ültek a fesztivál nagyjai, akiknek ezt az egész mesés egy hetet majd megköszönhetjük. A kerekasztal lovagjai között szerepelt Bérczes László (főszervező), Kis Mónika (főszervező), Nemes Zsuzsa (borász), Beck Zoltán (30Y), Ignácz József (Besence polgármestere), Deák Máté (osztályvezető PTE) és Köles Ferenc (színész).

Azt eddig is tudtuk, hogy az Ördögkatlan Fesztivál mennyire szuper, ahogy azt is, hogy évről évre mindig újul egy hangyányit, sőt még azt is, hogy az elismert művészpár kezei közt biztonságban van a fesztivál.

Hétfőn a sajtótájékoztatón azonban számos új információt kaptak az ott csücsülő érdeklődők. Ugyan már elérhetőek online a fesztivál eseményei, és a programfüzetek is rég kijöttek a nyomdákból.

Van néhány olyan projekt a szervezők tarsolyában, amiről érdemes tudni. Ilyen lesz a Vers-borkóstoló, melyet a helyi borászok és a világ bármely pontján alkotó művészek pályázhattak meg. Ennek a lényege, hogy Villánykövesd porosodó borospincéit az alkotásra éhes festők, írók „leporolják” a fesztivál ideje alatt. Így beszélhetünk az ország első interaktív borospince performanszáról. Aggodalomra semmi ok, aki arra jár, és szívesen csatlakozna a projekthez, lesz rá alkalma.

Ördögkatlan
Ördögkatlan / Fotó: Vermes Nikolett

Emellett ott lesznek az egykori Bárka Színház alkotói is, hogy az Ördögkatlan ideje alatt létrehozzanak egy új előadást és azt bemutassák a fesztiválozóknak. Az előadás címe Majdnem 20. Jelentőségteljes elnevezés, hiszen a Bárka színház jövőre lenne 20. éve, hogy működik, már ha lenne.

A szövegkönyv írására Tasnádi Istvánt és Esterházy Pétert kérték fel,

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] ám Tasnádi Istvánnak sajnos egyedül kell dolgozni a szövegkönyvön   [/perfectpullquote]

– mondta Kis Mónika könnybe lábadt szemekkel. A programban sehol sem szerepel, hiszen ekkor még senki sem gondolta erre, mégis fontos megemlíteni, hogy a fesztivál ideje alatt gyertyagyújtást rendeznek Esterházy Péter emlékére.

Ördögkatlan
Ördögkatlan / Fotó: Vermes Nikolett

Hogy visszahozzák gyászos hangulatából a sajtótájékoztatót, elejtették azt a felemelő hírt, hogy a Saul fia vetítése mellett három napig lesz lehetőségük a résztvevőknek az Oscar-díjas film főszereplőjével Röhrig Gézával találkozni, és felolvasáson részt venni. Sőt, a filmről készült kiállítást is kölcsön adja a Mai Manó ház a fesztivál idejére, mely a film forgatásszüneteit taglalja.

Mindemellett akad rengeteg program, amit nem érdemes kihagyni. Ahogy Bérczes László is kiemelte:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””] Nem szokásunk nemet mondani, és nem is logikus.   [/perfectpullquote]

Így az Ördögkatlan célja láthatóan mit sem fog változni. Marad az alkotás szeretete, a születés öröme és a közösség ereje.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.