Háttérbe lépés az NFI pályázataitól és a jövőbeni tervek

Bár a hazai filmes szakma átalakulása kezdetét vette, a rendező elismerte, jelenleg nem látja pontosan, milyen folyamatok zajlanak az ágazatban.

A filmes elmondta, hogy a kialakult helyzetben szándékosan hátrébb lép az állami intézmény pályázati forrásaitól.

„Én most nem fogok pályázni az NFI-hez. Most azoknak kell pályázni, akik egyáltalán nem kaptak lehetőséget” – hangsúlyozta Nemes Jeles László a Nemzeti Filmintézet kapcsán.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, az Oscar-díjas rendező korábbi munkáival is jelentős nemzetközi sikereket és elismeréseket ért el. A rendező Jean Moulin francia ellenállóról szóló új filmje, a Moulin a 79. Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be a nemzetközi közönség előtt.

A hazai mozikba november 12-én érkező alkotás bemutatója mellett az Oscar-díjas rendező már következő filmjén, az Odakint a sötétség című produkción dolgozik.

A készülő projekt jelenleg az előkészítési szakaszban tart, a forgatások a tervek szerint jövő tavasszal indulnak, részben vagy teljes egészében Magyarországon – számolt be róla a Blikk.