
Egri Viktor helyre tette Deák Dániel megafonost, miután kitiltotta az ATV stúdiójából
“Megtudhattuk, hogy a turizmus fejlődött, tehát jó kezekben vannak a szállodák Tiborczék kezében” – írta Egri.
Ahogy mi is írtunk róla, Németh Balázs, aki 2011-ben igazolt át a TV2-től az M1-hez, néhány hete saját döntésből felmondott a közmédiánál.
A Media1 értesülései szerint Németh a napokban dönt több karrierlehetőség közül. A feltételezések szerint vagy a Megafonnál folytatja karrierjét, vagy sporthoz kötődő állást vállal. Várhatóan a héten kell igent mondania valamelyik ajánlatra.
A műsorvezető azt mondta, “szakmai okokból” döntött a távozás mellett, de a hozzá köreli források szerint a felmondást Németh Zsolt hírigazgatóval való feszültségek magyarázhatják.
A források azt állítják, hogy Németh Balázs szerette volna megreformálni a csatornát, de ezzel a hírigazgató nem értett egyet. Egyik érintett sem reagált a Media1 megkeresésére.
Kapcsolódó cikk
Közel 2 millió forintot keresett az MTVA-nál.
“Megtudhattuk, hogy a turizmus fejlődött, tehát jó kezekben vannak a szállodák Tiborczék kezében” – írta Egri.
Mint mindig, ezúttal sem tudta megállni, hogy ne hallattassa hangját Deák Dániel.
Médiatörténeti pillanatokat éltek át a nézők.
Új tulajdonoshoz kerül a világ legrégebbi vasárnapi lapja, az 1791 óta megjelenő brit Observer, miután az eddigi kiadó és a vevőjelölt pénteken megállapodásra jutott a tranzakció részleteiről.
Életének 51. évében elhunyt Keresztes Péter rádiós, lemezlovas. A halálát súlyos betegség okozta. A szomorú hírről a szegedi Rádió 88 számolt be a közösségi oldalán.
Vajon mit lép erre Tóth Gabi?
Egy ország gyászolja. 2024. november 11-én elhunyt Bokor Gabriella, a Magyar Rádió egykori szerkesztő-riportere. Halálának híréről barátja, Gellért András számolt be Facebook-posztjában.A bejegyzés alapján az
Őrizetbe vétele mellett kezdeményezték letartóztatását.
Gyászol Debrecen városa.
Nem ez volt az első eset Tóth Gézának.
Megint variáltak egy sort, ezúttal ismételten a hétvégi menetrenden módosítottak.
Ezzel vége a népszerű sorozatnak.
A magyar tévézés nagy alakja ment el!
A műsorvezető szervezete feladta a betegség elleni harcot.
Ki akarta mondani.
Visszatér a Megasztár.
A műsorvezető Facebookon adott magyarázatot a történtekre.
Sokan fognak elszomorodni a TV2 döntése miatt, ugyanakkor biztosan lesznek olyanok is, akik üdvözlik a csatorna változtatását.
Megyesi Balázs elárulta, hogy a toll közel sem ér annyit, mint amennyit az eladó kapni szeretne érte cserébe.
A Rádió 1-en futó Balázsék című műsorban péntek reggel jelentették be, hogy a hallgatók Ráskó Eszter humoristát választották Sebestyén Balázs és Rákóczi Ferenc új műsorvezetőtársának. Vadon Jani utódját január óta keresték, amire összesen nyolc híresség pályázott.
Balázséknál még mindig folyik a casting. Vajon ki lesz Vadon Jani utódja?
Ilyen még nem volt a stúdióban!
Mindent vettek a kamerák!
Nem sokon múlott.
Lehetett erre számítani.
Nem mindennapi adás volt.
Lezárult egy korszak!
A műsorvezető nem tudott szó nélkül elmenni a történtek mellett.