Nézni sem bírta.
Még 2016-ban, amikor Németh Lajos visszavonult, azt mondta, hogy főleg az unokái miatt teszi. Ők közben felnőttek, már a legkisebb is kamasz. Sokakat érdekel, milyen velük most a kapcsolata a mindig mosolygós meteorológusnak.
„Nagyon sokat változott, ezt tapasztalom is, de elfogadom. Amikor kettő és tíz év között voltak, a nagyszülőség legszebb időszakát éltük meg a feleségemmel. Akkor nagyon sokat mókáztunk: volt olyan, hogy a szüleik majdnem eltiltották tőlem őket” – mondja nevetve a hot! magazinnak.
“Egyszer egy majdnem két méter magas betonfal tetejére másztak föl létrán, onnan ugráltak minden félelem nélkül a karomba, én pedig elkaptam őket” – mondta.

Kapcsolódó cikk

“Amikor az anyukájuk meglátta, sírva rohant oda hozzánk. Aztán amikor betöltötték a tízet, akkor ez elkezdett változni mindegyiküknél. Ugyanúgy szeretnek, ugyanúgy eljönnek hozzánk, csak az ilyen kalandok nincsenek már” – tette hozzá.
“Persze most is elmegyünk például korcsolyázni, csak már nem ‘rosszalkodunk’. Ez egy jó értelemben vett rosszaság, itt magamat ‘adtam vissza’, mert én is ilyen rossz gyerek voltam” – fejtette ki Németh Lajos.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.