A márciusi találkozó és a három kézzel írt jelentés állítása
Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó kormány miniszterelnöke hivatalos feljegyzésben számolt be arról, hogy 1990 márciusában Kárpáti Ferenc akkori honvédelmi miniszter és Kovács János vezérőrnagy jelenlétében három darab kézzel írt jelentést kapott kézhez.
A volt kormányfő állítása szerint a dokumentumok Orbán Viktor sorkatonai szolgálatának idejéből származtak, és a zalaegerszegi laktanyában szolgáló katonatársak magatartására, politikai, vallási és szexuális irányultságára vonatkoztak.
A részletekről Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a Friderikusz Podcastban beszélt, a videóban bemutatva készülő könyvének ezen állításait.
Orbán Viktor sorkatonai jelentéseiről Simicska Lajos nagyvállalkozó fogalmazott meg először nyilvános ügynökvádat 2015 márciusában, azt állítva a Mandinernek, hogy leszerelésük idején Orbán maga mondta neki a laktanyában, hogy jelentenie kell róla.
A volt kormányfő szeptemberben személyesen adta át visszaemlékező feljegyzését az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának, ahol az átadásnál Rainer M. János történész is jelen volt.
Németh Miklós a beadványában megnevezte a honvédelmi minisztert is, akinek a papírokat átadta. Egy későbbi beszélgetésükből kiderült, kinek a magánarchívumába kerülhettek az iratok.


