Már 14 elsőfilm elkészült a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában, a pályakezdő filmesek a legjobb elsőfilm terveket a pénteki Pitch Fórumon mutatják be a szakmai közönségnek – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn az MTI-vel.

Olyan új generáció, akik egyre inkább partnerként és alkotótársként kezelik a színészeket

A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programja egyedülálló és népszerű a pályakezdők körében, tavaly 68 pályázat érkezett, melyek közül a szakmai előzsűri választotta ki a 10 továbbjutó filmtervet. A döntős projektek 2 millió forint forgatókönyv-fejlesztési támogatásban részesültek – olvasható a közleményben.

Mint írják, a 10 alkotócsapat a kidolgozott filmtervét a pénteki Inkubátor Pitch Fórumon prezentálja a szakmai közönségnek. A felkészülést az NFI Fast Forward Programja részeként szervezett workshopok segítették. A 10 filmterv közül az 5 nyertest szakmai zsűri (Borka Csilla és Kálmán András forgalmazási szakemberek, Császi Ádám és Lakos Nóra filmrendezők, Stalter Judit producer) és a Pitch Fórumon résztvevő szakmai közönség választja ki. A 2015-ben indított kezdeményezés célja az innovatív alkotói bemutatkozások támogatása.

Nemzeti Filmintezet Inkubator Program 2021
A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának Célja A Magyar Film Új Hangjainak, Friss Tehetségeinek És Időszerű Témák Feldolgozásának Támogatása / Fotó: Stalter György / Nemzeti Filmintézet
“A fiatal filmes fogalma számomra sosem a tapasztalat, a szakértelem vagy épp a bölcsesség hiányát jelentette, hanem egy olyan új generációval való együttműködést, akik egyre inkább partnerként és alkotótársként kezelik a színészeket, ahol egyre nagyobb számban vannak jelen nők, és akiknek egyre több izgalmas női karakter jelenik meg a filmjeikben” – idézi a közlemény Stork Natasát.

2021-ben a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programa öt film bemutatását tervezi

“Szerintem egy színész bárhol is tart a fejlődésében mindig jól teszi, ha nem zárja el magát azoktól a lehetőségektől, amikor pályakezdőkkel dolgozhat. Az egyik legfontosabb felismerésem elsőfilmes rendezőkkel az, hogy elképesztően felkészültek, minden pillanatukat a készülő filmmel töltik és nagyon inspirálóak” – idézi az összegzés Hámori Gabriellát, aki Lőrincz Nándor és Nagy Bálint Legjobb tudomásom szerint című inkubátoros filmjében játszott főszerepet. A film az A kategóriás tallinni nemzetközi filmfesztiválon debütált és hamarosan itthon is látható lesz.

A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának célja a magyar film új hangjainak, friss tehetségeinek és időszerű témák feldolgozásának támogatása. A nyertes filmek gyártására az NFI pályázati úton a játékfilmeknél 100 millió, a dokumentumfilmeknél 30 millió forintig nyújthat támogatást.

2021-re összesen öt Inkubátoros film mozipremierjét tervezik az alkotók, jelenleg is három játékfilm forog és két animáció készül a Nemzeti Filmintézet fiatal alkotókat támogató programjának támogatásával – áll az összegzésben.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet