A Netflix új dokumentumfilmje, a Circus of Books az amerikai LMBTQ-kultúra történetének fontos korszakát mutatja be

A Netflix a Circus of Books című dokumentumfilmjében az amerikai meleg kultúra egyik jelentős korszakát mutatja be.

A Mason-házaspár dacolt a társadalmi előítéletekkel

Karen és Barry Mason átlagos amerikai házaspár volt a nyolcvanas évek Kaliforniájában, nyugat-hollywoodi házzal, három egészséges gyerekkel és egy kisebb vállalkozással. Amiről viszont a barátok nem tudtak, hogy az üzletük volt az ország legnagyobb melegpornó forgalmazó könyvesboltja és a meleg közösség szinte egyetlen menedéke.

Jelenet a Circus of Books-ból / Fotó: Netflix

A család történetét a Netflix Circus of Books című dokumentumfilmje dolgozza fel, amelyet a házaspár lánya, Rachel Mason rendezett, írja a Variety. A mű azt próbálja bemutatni, hogy a Mason-házaspárnak milyen előítéletekkel kellett szembenézniük akkoriban, miközben a társadalom kirekesztettjeivel ápoltak szoros kapcsolatot a könyvesboltjukon keresztül.

Halle Berry is támogatja az AIDS dokumentumfilmet

A dokumentumfilm az első AIDS/HIV osztály történetét meséli el. A filmben nővérek, gondozók és a kórtermekben élő betegek interjúin keresztül járja körül a témát. Az 5B című dokumentumfilmet a Los Angeles-i Pride fesztiválon mutatták be. Halle Berry mellett részt vett a premieren Elizabeth Chambers Hammer, Javier Muñoz, Jaime King és Jasmin Masters, hogy az alkotókkal együtt ünnepeljék a bemutatót.

Masonék abban a nehéz időszakban vezették Circus of Books könyvesboltjukat nyugat-Hollywood szívében, amikor az AIDS-válság beindult 1982-ben, illetve a pornográfia elleni küzdelem fellángolt. Karen és Barry nem különösebben rajongtak azokért a szexuális tartalmakért, amelyeket árultak, de szoros kapcsolatot alakítottak ki vásárlóikkal és jövedelmező üzletet hoztak létre.

Karen és Barry Mason napjainkban / Fotó: Netflix

„Érdekes számomra látni, hogy az AIDS-krízis emlékei lassan feledésbe merülnek. Sok gyerekkel beszélgettem, akik nem is tudják, milyen rossz volt ez az időszak. Nekem van rálátásom erre a gyerekkoromból, és fontosnak tartom megmutatni, hogy a szüleim együtt voltak azokkal az emberekkel„ – vallotta munkájáról Rachel Mason.

Buda Anna Flóra Entropia című alkotása érdemelte ki az LMBTQ-közösség legrangosabb díját, a Teddy-t

Buda Flóra Anna az Entropiával diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animáció tanszékén. Témavezetője és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült alkotás egyik producere Fülöp József, a MOME rektora. A tízperces animáció három párhuzamos univerzumot mutat be. Egy-egy fiatal nő él bennük különböző körülmények között.

A dokumentumfilmes projektet Ryan Murphy karolta fel és executive producerként vett részt a film megvalósításában.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Az az üzlet központi szerepet játszott az életemben melegként. Akkoriban tényleg nem volt lehetőség máshová menni[/perfectpullquote]

– vallotta Murphy.

A film egyik meghatározó pillanata, amikor Barry és Karen megemlékeznek arról a több száz fiatalemberről, hűséges vásárlóról, akik AIDS-ben haltak meg akkoriban. A pár beszámolt arról is, hogyan hívták fel a betegek szüleit, akik elfordultak gyereküktől, hogy informálják őket annak közelgő a haláláról.

Lezárult egy korszak

A film zárójelenetei azt a szomorú eseményt mutatják be, amikor a több évtizednyi túlélés után a Circus of Books februárban véglegesen bezárt. Az esemény azt példázza, hogy a meleg kultúra, hogyan költözik át a fizikai helyekről az internet világába.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Létezik számos, különböző csodálatos lenyomata a meleg közösség történelmének, amelyek eltűnnek. Néha el akarom érni az interneten keresztül ezeket a kölyköket, a saját generációmat, hogy felrázzam őket. Nem veszíthetjük el ezt a kultúrát[/perfectpullquote]

– mondja Mason.

CIRCUS OF BOOKS Trailer (2020) Netflix

For over 35 years, the gay porn shop Circus of Books gave Los Angeles’ LGBT+ community a space to socialize and celebrate themselves without judgment. Execut…

A Circus of Books április 22-én jelenik meg a Netflixen.

A szerk. ajánlása

Címlapról

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból